A piros király (czerwony król) – Báthori István

Egészen egyedülálló – még a magyar történelemben is – Báthori István lengyel trónra kerülése. Sokan úgy gondolják, hogy nagyszerű tulajdonságai, például katonai ismeretei, műveltsége, modern látásmódja és határozottsága alapján választották őt királyuknak a lengyelek. Csak gondoljunk bele! Báthori vajda Miksa császár és magyar király tisztviselője, III. Murád szultán adófizetője (amiről alább részletesebben is beszélünk ) rövid idő alatt Európa egyik legjelentősebb országának koronázott ura, a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság királya lett. Az, aki még Rettegett Ivánnak is rettenetes pillanatokat okozott. A család származásáról itt lehet olvasni.

A piros király (czerwony król) – Báthori István Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy a lengyel törtélemben a 16. század csak úgy szerepel: az aranykor. Az akkori lengyel és litván határok meg sem közelítették a mostaniakat. Úgy tudnám a legjobban szemléltetni Rzeczpospolita kiterjedését hogy azokat a területeket hozom fel, amiket a német haderő 1941 decemberéig elfoglalt a Szovjetuniótól. A korabeli lengyel-litván unió a Balti tengertől a Fekete tengerig terjedt. Ennek az uralkodója lett 1576-ban Báthori István.Báthory István lengyel király. Kõber Márton egykorú festménye a krakkai misszionáriusok kolostorábanA királyválasztásÉrdemes egy kicsit belepillantanunk a részetekbe hogyan is zajlott a lengyel királyválasztás. A szabad királyválasztás jogát magának biztosító és azt gyakorló lengyel nemesség (panok, slachticsok) dilemmája minden királyválasztáskor az volt, hogy nemzeti („Piast”) vagy idegen dinasztiából származó királyt válasszon a Köztársaság élére. Ezek miatt éleződtek ki folytonos belharcok a hatalomért. A szabaddá vált lengyel koronáért minden alkalommal nyílt versengés kezdődött. A koronához három sikeres szakaszon, a királyválasztást előkészítő, a királyválasztó és a koronázó szejmeken keresztül vezetett az út. Valois Henrik alig négy hónapnyi uralkodás után 1574. június 18-ról 19-re virradóan egyszerűen megszökött a krakkói Wawelből, hogy a lengyel koronát a franciára cserélje. Szégyenteljes lépése interregnumba taszította az államot. Báthori szószólója a szejmben az 1563-ban Erdélybe csábított Giorgio Blandrata ariánus orvos volt. Miközben elismerte, hogy ura jó viszonyt ápol a törökökkel, ami a Rzeczpospolitának is békét eredményez, határozottan visszautasította a “haradzsfizető” vádat. Először is azért, mert az ún. haradzs fizetését Báthori megörökölte Izabella királynétól és János Zsigmondtól, másodszor pedig a haradzs egyáltalán nem vazallusi adó, hanem sokkal inkább ajándék. Vajon a lengyel rendek visszautasítanák az általuk haradzsnak mondott summa befizetését, ha Moldvával ajándékozná meg őket a szultán? – replikázott Blandrata. A szenátorok választása és szavazása három napon át, 1575. november 18-21. között zajlott. Bátori Istvánra Andrzej Zborowski, a királyi udvar marsallja adta a voksát. Jakub Uchanski prímás érsek, aki az interregnum idején interrex funkciót töltött be, a szejm berekesztésekor 1575. december 12-én naplementekor a varsói várban ünnepélyesen bejelentette, hogy a királyválasztás érvényes volt, a lengyel király s egyben litván nagyfejedelem nem más, mint Maximillian rex, dux (Miksa császár). Az „alsóház”, vagyis a köznemesség óriási felháborodással fogadta a hírt, majd Jan Zamoyski a királyi titkárok egyike a résztvevők fejenkénti szavaztatása után Báthori Istvánt nevezte meg győztesnek a varsói piactéren.A köznemesség Báthori mögé való felsorakozása három dolognak volt köszönhető. Egyrészt a „fehér sas összeférhetetlen a fekete sassal” – utalás a Habsburgok és a lengyelek címerállataira – közvélekedést nem lehetett figyelmen kívül hagyni, másrészt Báthori volt az egyetlen olyan személy, aki nőtlen lévén, feleségül vehette a tőle tíz évvel idősebb Jagelló lányt, Annát. Harmadrészt a Fényes Porta állásfoglalásával is számolni kellett. III. Murád szultán már 1574 végén megüzente Varsóba, hogy lengyel királynak nem tudja elfogadni sem a Habsburgok, sem a Moszkóvia ellenségét. A svéd és Piast jelöltekkel szemben nincs semmi kifogása, Báthori Istvánt pedig kifejezetten pártfogolja. Bátran kijelenthetjük, hogy a Köztársaság nemessége egy háborús fenyegetés alól tért ki akkor, amikor Báthorit választotta.
Háborús készülődés

Hírdetés


A litvánok támogatását és hűségét egy oroszok ellen indított hadjárattal lehetett biztosítani. Az 1560-as években elveszített livóniai területek visszaszerzése érdekében a szejm 1579-ben megindítandó támadásról döntött. Szokatlanul hamar szinte késlekedés nélkül neki is láttak az előkészületeknek. Itt szóljunk pár szót a korabeli lengyel-litván haderőről. Az állapotok a grünwaldi győzelemnél beragadtak. A harcosok bátrak voltak és elsöprőek de már nem feleltek meg a kor követelményeinek. A kontinens legnagyobb lovasságával a lengyelek rendelkeztek ám nehézpáncélosok alkották a sereget. Sem tüzérségük nem volt, sem pedig gyalogságuk, ami a megvívandó orosz erődök ellen nélkülözhetetlenek. Báthori kezdte el a hadireformokat. A határmenti haderőt székely mintára átszervezte, a nehézlovasságot leszerelte és megalkotta a lengyel huszárságot. Nagy hangsúlyt fektetett az ágyúöntésre. És mindezt miből? A német városokban már bevett szokás volt egy úgynevezett fogyasztói adó, amit a pékek beépítettek a kenyerek árába. Ezt javasolták Báthorinak is, de ő úgy érezte hogy igazságtalan lenne a szegényeket plusz adóval terhelni. Mi az, ami Lengyelországban jobban fogyott a kenyérnél? Az alkohol. Erre vetett ki egy minimális különadót és már meg is telt a hadikassza.Báthori „vegyes” haderejét nemzetek szerint külön-külön parancsnokokra bízta – a lengyeleket Mikolaj Mielecki podóliai vajda, a litvánokat Mikolaj Radziwill vilnói vajda, a „németeket” Ernst Weier, a magyarokat Bekes Gáspár irányította.Az Oroszország elleni támadást szabályos hadüzenet előzte meg, a lengyel, litván alattvalókat, illetve soknemzetiségű hadseregét lengyelül, latinul, németül és magyarul közreadott kiáltványban tájékoztatta a vállalt háború okairól. Ebből a dokumentumból értesültek a lakosok és a hadba vonuló katonák arról, hogy igazságos háború kezdődik, mert IV. Iván orosz nagyfejedelem (Báthori a cár titulust megtagadta az ellenségétől) lovagiatlanul, hadüzenet nélkül támadt Livóniára, foglalt el litván városokat, számtalan alkalommal sértegette a lengyel királyt, annak vallásából gúnyt űzött, Jagelló Zsigmond Ágost király követeivel tiszteletlenül bánt, a követek lovait leölette. Litvánia és Livónia területi épségének helyreállítására királyi eskü kötelezi és ígéretét most valóra váltja. Egyszer és mindenkorra le kell számolni IV. Iván hazug állításával – nyomatékosítja a királyi üzenetet – hogy ő IV. Iván Octavianus/Augustus császár testvérének Prussusnak a 14. nemzedéki leszármazottja, és ezen az alapon történelmileg ő jogosult az elfoglalt területek feletti uralkodásra.A haditanács döntése értelmében Báthori serege három stratégiai irány (Pszkov, Polock, Szmolenszk) közül a Dvina partján fekvő Polock alá vonult, mert legkönnyebben oda vihették az utánpótlást. A nagy kiterjedésű és 107 ágyúval védett favár bevétele komoly teljesítményt követelt az ostromlóktól. Már az ostrom elején kiderült, hogy az ágyúk nem ütnek réseket a fával borított földsáncokon, a frontálisan indított rohamok pedig óriási véráldozatot követelnek. Egyetlen megoldás maradt: fel kell gyújtani a várat. Az időjárás azonban nem kedvezett a támadóknak, többnapos eső áztatta a védműveket.Az 1579. augusztus 11-én indított várostrom augusztus 29-én érkezett a döntő fázisába, amikor sikerült lángra lobbantani az erődöt. A gyújtogatásban különösen kitüntette magát Bornemissza János (az egri hős fia) valamint Rácz éter és katonái. Nem is maradt el a királyi jutalom. Augusztus 30-án a védők feladták a várat. Az októberi zsoldlista szerint a lengyel ügyet számos magyar katona – 7 kapitány, 1238 magyar, erdélyi lovas, továbbá 1995 gyalogos szolgálta.Az orosz háború dilemmájaSzép katonai sikerekkel zárult az 1579-es év. 50 nap alatt Polock mellett még hat kisebb várat (Kosiany, Krasne, Sitno, Sokol, Turowla, Susza) is visszafoglaltak az oroszoktól, ám mindez csak részeredményeknek minősültek. A háború folytatásáról nem lehetett lemondani. 1579-1580 telén meg is kezdődött a zsoldosok toborzása a következő hadjárathoz. Bornemissza János 17 ezer, Bekes Gábor (az 1579 decemberében elhunyt Bekes Gáspár öccse) 30 ezer forintot vett fel a hadipénztárból, hogy Erdélyből gyalogosokat és lovasokat fogadjon fel a lengyel király szolgálatába.Az 1580. évi hadjárat fő célja a stratégia fekvésű Velikije Luki elfoglalása volt, ahonnan kiindulva már kulcsfontosságú orosz városokat (Pszkov, Novgorod, Tver, Moszkva) veszélyeztethettek. A felvonulás eredményes és gyors volt. Báthori főserege néhány nap alatt sikeresen leküzdötte a Dvina menti Velizs-t (augusztus 7.) és a felvonulás útjába eső Uszvjat (augusztus 15.) erődítését. A polocki technika – a faerőd felgyújtása – négy nap alatt sikerre vezetett Velikije Lukinál is (szeptember 1-5.), olyannyira, hogy az egész erőd hamuvá lett. A győztesek érthetetlen módon nem kegyelmeztek a megadást választó várőrségnek és a várba menekült lakosságnak, és felkoncolták őket. A dilemma itt mutatkozott meg. Az elfoglalt területekből kiindulva milyen irányba kezdődjön meg a következő támadás, amely Oroszországot a legérzékenyebben sújtja s végső soron békére kényszeríti.Pszkov ostromaA döntést nem kapkodták el, csak egy jó fél év múlva született meg. Jan Piotrowski kancelláriai titkár, krakkói kanonok, tábori pap naplója szerint Báthori augusztus 3-án indult meg Pszkovba. „Mi húsz ágyút és közel 14 ezer gyalogost viszünk magunkkal” – jegyezte fel a tényeket Piotrowski. Nem tett azonban említést a Velikuje Lukiból kiinduló litván lovasságról.A lengyel hadtörténészek arra a következtetésre jutottak, hogy Báthori serege 30 ezer fő körül lehetett Pszkov alatt. A Csúd/Peipus-tó déli partjához közel, a Velikije folyó partján elterülő kereskedőváros hatalmas kiterjedésű volt. Amikor az előőrssel együtt megérkező Piotrowski augusztus 24-én meglátta a várost és a várat, így kiáltott fel: „Ó Jézusom, hiszen ez akkora, mint egy másik Párizs! Nagyon nagy ez a város, Lengyelországban nincs is ekkora”. 37 toronnyal és 42 kapuval rendelkező kővára egységes erődrendszert alkotott. Külön-külön is jól védhető, 3 öl széles külső, 1,5 öl széles közép- és belső, fellegvár (kreml) védelmezte Oroszországot nyugat felől.Az ostrom előkészületei vontatottan haladtak, két teljes hétbe telt a futóárkok és az ütegek kialakítása. Szeptember 7-én dördültek el először a lengyel ágyúk, de már kétnapi ágyúzás után elfogyott a lőporkészlet. Ezzel szemben a várvédők nem spóroltak vele. Báthoriék már az ostrom első napjaiban megtapasztalhatták az orosz ágyúk hatékonyságát. A védők 40 fontos ágyúlövedékekkel fogadták őket, majd 70 fontos ágyúgolyók csapódtak az ostromra készülők közé. Piotrowski az oroszok „fortélyairól” is beszámolt a naplójában. Éjszaka „olyan tüzes golyókat, röppentyűket” lövöldöztek a sáncon dolgozók felé, hogy világosság támadt. A tábori pap azt is leírja: „Nem így kellett volna nekünk Psków ellen felkészülnünk!” Szeptember végi helyzetjelentésében már ez olvasható: „Itt most mindenki megtanulhatja, hogy könnyű egy háborút elkezdeni, de nem olyan könnyű befejezni”. A hirtelen téliesre fordult időjárásban „aki él, ássa magát a földbe, mint róka a lyukába, de hogy a szegény gyalogosokkal mi lesz a sáncokban, azt csak az Úristen tudja”. De tudta Báthori is. Most jöttek jól a felfogadott székely legények. A baltások nekiálltak fakunyhókat készíteni, ami nem csak a hidegtől védte meg őket, de a védők tüzérségétől is. Többek között ez volt az a magyar leleményesség amire a lengyelek és litvánok féltékenyek voltak. Az utóbbiak figyelmeztették is a királyt hogy legfeljebb még 18 napig hajlandóak tűrni az éhséget és a hideget, majd elvonulnak. A vár körüli blokádot a zsoldemelés ígérete, később a botozás és korbácsolás még úgy ahogy fenntartotta.
Az orosz háború lezárása1581. november 24. és 1582. január 15. között Báthori és Rettegett Iván delegációja 21-szer ült tárgyalóasztalhoz Jam Zapolszki nevű falucskában. A 10 éves fegyverszünet értelmében Iván lemondott egész Livóniáról a lengyel király javára, a Litván Nagyfejedelemségnek pedig átengedte a polocki vajdaságot Polockkal egyetemben, ő maga megelégedett Velikije Luki és környéke visszaadásával. Szinte érthetetlen IV. Iván „nagyvonalúsága” a Pszkovnál aratott győzelem után.
Nagy király, vagy magyar zsarnok? Már a kortársaknál is felbukkan a kérdés és az utókort sem hagyja békén: Báthori lengyel királysága, uralkodása kiérdemelte a „nagy” jelzőt, vagy inkább a „magyar zsarnokot” kell benne látni? A vég nélküli háborúk, a külső és belső (ukrajnai kozákság) ellenségekkel folytatott permanens hadakozás, amely a 17-18.századot jellemezte, megszépítette a Báthori-érát, elhomályosította a „piros király” keménykezű politikájának a negatív vonásait. (Ez a tűzzel, vassal és a Tarasz Bulba c. művek időszaka, amikből remek történelmi filmeket készítettek. Ny.Gy.) A „piros király” kifejezés utalhat Báthori öltözékére, mivel kedvelte a piros színű kelméket. Ilyen öltözékben ábrázolják a leghíresebb portréján is, amellyel 1583-ban Zamoyski főhetman megajándékozta (lásd fenti kép). Ugyanakkor az ütőképes kártyalapra is asszociálhatunk…
Forrás:Kovács Gergely István: Magyar Királyok és Uralkodók 18. rész János Zsigmond, Báthory István, és Báthory Zsigmond.Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme 14. A török hatalom hanyatlása. Miksa, Rudolf és a Báthoryak háborúi (1567-1606).Gebei Sándor: Báthori István a Lengyel-Litván Nemesi Köztársaság Királya 1576-1586 Rubicon történelmi magazin 2016/5-6.Passuth László: Sárkányfog(Nyitray György Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »