A pilótafülkéből okozhatták a márciusi, dél-kínai repülőszerencsétlenséget

Szándékosan okozhatták a China Eastern kínai légitársaság belföldi járatának márciusban történt katasztrófáját, amely 132 ember halálát okozta – jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap bennfentes forrásra hivatkozva.

A WSJ kedden megjelent cikkében egy, a repülőszerencsétlenség okainak és körülményeinek feltárását célzó, amerikai vizsgálat előzetes megállapításait ismerő forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy a gép “úgy viselkedett, ahogyan arra a pilótafülkéből kapott utasítást”.

 

Hírdetés

A március 21-én lezuhant Boeing 737-800-as típusú utasszállító Kunmingból Kantonba (Kuangcsou) tartott. A kevesebb mint kétórás úton közlekedő gépet a felszállás után egy órával érte baleset. Rendkívül szokatlan módon több mint 8 ezer méteres magasságból kezdett hirtelen zuhanni. Rövid ideig úgy tűnt, sikerült megállítani a zuhanást, de aztán pár perc múlva megszakadt a kapcsolat a földi irányítóközponttal, és a gép csaknem teljesen függőlegesen, orral lefelé egy erdős területen a földbe csapódott. A gép fedélzetén 132 ember – 123 utas és 9 fős személyzet – tartózkodott, a szerencsétlenséget senki sem élte túl.

A repülőgép két feketedobozát – az adatrögzítőt és a fedélzeti hangrögzítőt – egy héten belül megtalálták a mentőcsapatok. Az amerikai hatóságok vizsgálata részben a megrongálódott állapotban előkerült adatrögzítő adatainak kinyerésére épül.

A China Eastern a balesetet követően közölte: a szerencsétlenséget szenvedett repülőgépet 2015 júniusában állították üzembe, és azóta szigorú technikai előírásoknak megfelelően tartották karban, a felszállást megelőzően a gép megfelelt a repüléshez szükséges követelményeknek. A légitársaság közleménye szerint azóta sem került elő újabb bizonyíték, amely alapján megállapítható lenne, hogy a repülőgéppel lett volna bármilyen probléma. A lap forrása szintén úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálatot vezető kínai hatóságok egyelőre nem jeleztek semmilyen műszaki vagy repülőgép-irányítási problémát.

A China Eastern közleményben továbbá megismételték a légitársaság egyik vezető tisztségviselőjének márciusi közlését, miszerint a pilóták egészségügyi, családi és pénzügyi helyzete egyaránt jó volt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »