A Pfizer-vakcina kevésbé lehet hatékony az elhízottaknál

A Pfizer-vakcina kevésbé lehet hatékony az elhízottaknál

Kevésbé hatékony lehet elhízottak esetében a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltása egy olasz tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy mintegy felével kevesebb antitestet termel szervezetük, mint az egészséges embereké.

Olasz kutatók egészségügyi dolgozókat tesztelve azt találták, hogy

a második adag oltás után az elhízottak esetében csupán mintegy fele annyi antitest keletkezett szervezetükben, mint az egészséges embereknél.

A kutatók szerint ez azt jelentheti, hogy

az elhízottaknál szükség lehet még egy dózis oltásra, hogy biztosítsák a megfelelő védettséget a koronavírus ellen

– olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

Hírdetés

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az elhízottság – amelyet az orvosok a 30 fölötti testtömegindexszel (BMI) azonosítanak –

mintegy 50 százalékkal növeli a Covid-19 miatti elhalálozás és 113 százalékkal a kórházba kerülés esélyét. Ennek oka egyrészt az lehet, hogy az elhízottaknak gyakran más betegségük – szívbetegség, kettes típusú cukorbetegség – is van, amelyek kockázatot jelentenek a koronavírus-fertőzés esetében, de a testzsírtöbblet metabolikus változásokat is előidézhet, például gyulladást, inzulinrezisztenciát, ami megnehezíti, hogy a szervezet harcoljon a fertőzések ellen.

Az állandó alacsony szintű gyulladás gyengítheti az immunválaszokat, köztük a B-és a T-sejtes immunválaszt, amelyet az oltás idéz elő.

Egy korábbi kutatásból már kiderült, hogy az influenza elleni oltás is csak fele annyira hatékony elhízottaknál, mint a normális súlyú embereknél.

Az olasz tanulmány, amelyet még független tudományos szakértők nem vizsgáltak, először mutatta ki, hogy Covid-19 elleni oltás esetében is hasonló probléma léphet fel.

– írták a kutatók.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »