A pedagógustüntetés margójára

„A kormány fog megbukni ” – mondta tegnap az egyik szónok. Kétszer is. Mert ők eldöntötték, hogy elégtelent érdemel a kormány. Persze kizárólag pedagógusilag értelmezve a mondatot, kicsit sem politikailag. Mert nincs ám itt semmi politika a dologban.

Magyar Menedék - Sitchin

Nem voltak balliberális aktivisták tömegesen, és nem vonult vad zászlólengetéssel a Szolidaritás. Nem állt a menet élére és nem beszélt a kelleténél egy számmal kisebb nadrágban feszítő, nagy eséllyel rendezvényt tévesztő, tanárként és politikusként is megbukott Pumukli. És nem énekelt újfent Sándor Mária, a politikai ribanccá avanzsálódott egykori ikon. Ja, mégis. De mindenki Marikája legalább most eső okán nem vetkőzött. Pedig azt a ronda kockás inget a fekete pólóról tényleg levehette volna.

Mert eső az volt, ahogy rejtélyes módon már minden pedagógus-tüntetésnek csúfolt kerekasztalon. Tán már az égiek, Istenek, és a fene tudja kik is utálják már ezt a hisztit. És újfent vad ernyőháború kezdődött. Először a nap miatt vívtak eső elleni szerkezetükkel az agg emeszpések, majd később a nyári zápor miatt félthettük szemünk világát. Valahogy ez a bagázs – legyen akár pedagógus, akár szimpatizáns – képtelen a kulturált ernyőhasználatot megtanulni, így nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a jövő generációját képtelen bármire is okítani. A tanításhoz ugyanis tudás kellene, tudáshoz pedig nem árt némi intelligencia.

Voltak ám kockás ingek, sálak, koCkárdák, osztották a tépett vásznat nagy zsákokból az aktivisták, hogy aztán a jó nép az Erzsébet híd rácsaira kötözhesse. A sok tépett anyag hazatértünkkor esőázottan, tépetten lógott a rozsdás vasakon. Gyűrött, szakadt, vizes rongyok, egymás mellett, de mégis magányosan csöpögtek. Előremutató sors a sok politikai ribancnak? Útjelző néhány megtévedt pedagógusnak? Mert tán néhányan, megtévedt kicsi birkák, csak rájönnek már: a mese rég nem a gyerekeinkről és a tanáraikról szól. Nem az oktatásról és a nehéz iskolatáskáról. Rég nem a rosszról és a jobbítás szándékáról, és közel sem a közös akarat kereséséről.

Ja, és voltak beszédek. Némelyik monotonon, akárha az unalmas óráikon bólintgatnánk lógó fejjel, másik üvöltve elmondott, mert félj csak, te büdös diák – a lényege mindnek egy volt: Orbán takarodj, a kormány pedig megbukott. Persze, mint mondtam, csakis pedagógusilag. Valahol, mélyen és rejtve pár mondat az oktatásról, tárgyalásról és sikertelenségekről. Szándék és akaratnélküliségről. Ja és a stadionokról. És volt valami gyenge próbálkozás, csak úgy foci EB okán – Pumukli férfiasságát hangsúlyozandó, az ő szájából. Ria-Ria-Hungária – skandálta volna, de a tömeg nem volt vevő e nácinak hangzó jelmondatra. Vagy tán a sok pedagógus azt sem tudja, mi is az a Hungária, hiszen zászlóik okán hihetjük, nekik már csak az unió létezik.

Megint jól szarrá ázunk! – szólalt meg mellettem veretesen a hatvanas, kosztümös, egyhatvan magas tanárnő mama, majd elegáns mozdulattal, vállmagasságban a szemembe nyitotta ernyőjét. Még kicsit megrázta, hogy az esőcseppek ne a kabátkára peregjenek, majd magában egyest osztva, megvető tekintettel figyelte könnyeimet törölgető, és egyéb testrészeimet védő vergődésemet. – Megint szarrá áztunk, de legalább itt vagyunk! – ismételte öntelten rám pillantva. Végigmérte sortomat és Minionos pólómat, színes hajamat, én pedig egy pillanatig megint úgy éreztem magam, mint 88-ban, lázadó punk kamaszként.

A rendezvény véget ért, de hogy mikor, a jó ég tudja. Aki befért, a hőn utált Várkert Bazárba, a gyűlölt és megbuktatni szánt Fidesz kulturális fellegvárába húzódott a leszakadó ég elől. Mert annyira nem rossz az a hely, hogy eső ellen ne védene. A kedélyes beszélgetést és falatozást, kávézást csak egy-egy elkötelezett hallgató csittegése szakította meg, de sajnos Sándor Máriánk énekét még a kávéházi hangok sem nyomták el. Végső tőrdöfésként újfent zümmögő altatókórus dünnyögte, hogy „nincs hatalmad felettem”, ám az esőnek mégis lehetett, mert a jónép megunta, és végre pokoli gyorsan mindenki hazamehetett.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »