A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az ATV-nek küldte el 13 pontos követelését

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az ATV-nek küldte el 13 pontos követelését

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az atv.hu-nak elküldött sajtóközleményében 13 pontban foglalja össze, hogy szerintük miért kellene bocsánatot kérnie Orbán Viktornak.

 

Mendrey László. Fotó: liganet.hu

“A Fidesz frakció vezetője nem érti, hogy miért is kellene Orbán Viktornak bocsánatot kérni a társadalomtól. Segítek…” – írja Mendrey László Kósa Lajos nyilatkozatára válaszul.
Az alábbi pontokat sorolták fel a közleményben:
“1. Mert akárcsak az ország közéletének minden szegmensét, így a közoktatás rendszerét is a mindent átható – egyszer már megbukott – központosításnak vetette alá.

2. Mert ennek következtében soha nem látott mértékben – s tegyük hozzá az Európai Unió országaiban egyedülálló módon – csökkent a GDP arányos ráfordítás a közoktatás egészének tekintetében.

3. Mert ennek következtében felszámolták a tankönyvpiacot, lehetetlenné téve így, hogy az iskolák korszerű tudást tartalmazó, azokat korszerűen feldolgozó tankönyveket használjanak.
4. Mert ennek következtében soha nem látott méretűre nyílt az olló az ország különböző részein élő diákok lehetőségei között.
5. Mert ennek következtében olyan – minden józan észnek ellentmondó – iskolaszerkezeti átalakítást hajtottak végre, mely generációk életben való beválásának lehetőségeit teszik hosszú időre zárójelbe.
6. Mert ennek következtében létrejött egy olyan gólem, melynek tevékenysége megalakulásának pillanatától kudarctörténet. A KLIK által eltékozolt pénz, a felhalmozott tíz és százmilliárdos tartozások vegetáló iskolarendszert, ki nem fizetett gázszámlákat, lekapcsolt szolgáltatásokat „eredményeztek”.
7. Mert ennek következtében az iskolákat, megfosztották önállóságuktól, a hatalom (ki)szolgálóivá tették a pedagógusokat, belekényszerítve őket egy olyan szervezetbe, mely a törvény által elrendelt kötelező tagság mellett nem rendelkezik semmilyen – önálló döntésen alapuló – legitimitással.

8. Mert az ún. életpálya modell, és minősítési rendszer bevezetésével pedagógusok tízezreit alázták meg emberi és szakmai méltóságukban.
9. Mert az iskolák életében pótolhatatlan szerepet betöltő pedagógiai asszisztenseknek, rendszergazdáknak, iskolatitkároknak, portásoknak, takarítóknak 2008(!!!) óta nem emelték a bérét.
10. Mert kiüresítették, ellehetetlenítették, tönkretették az egyeztetések rendszerét, a szakmai érveket – ha egyáltalán meghallgatják – minden esetben felülírják a politika elvárásai.
11. Mert nem érti, hogy a közoktatás problémája nem az ő személyes, még csak nem is az általa vezetett kormánynak a problémája, hanem az országé, aminek ő a miniszterelnöke.
12. Mert megengedi (megengedheti?) magának, hogy több tízezer – az oktatás megmentéséért – demonstráló elemi erejű követelését cinikus módon viccnek minősíti.
13. Mert nem utasítja rendre alelnökét, aki otromba ízléstelenséggel minősíti a pedagógus tiltakozás szimbólumává vált kockás inget, s nem szólítja fel lemondásra polgármesterét, aki beteg disznókhoz hasonlítja az általa „nem 100%-osnak” minősített gyerekeket.”

 
Forrás: atv.hu

The post A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az ATV-nek küldte el 13 pontos követelését appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »