A PDSZ bocsánatot vár Parraghtól, és hogy végkielégítés nélkül távozzon a közéletből

A PDSZ bocsánatot vár Parraghtól, és hogy végkielégítés nélkül távozzon a közéletből

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a sztrájkjog érvényesüléséért minden jogi lépést megtesz, beleértve azt is, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul – közölte az érdekképviselet szombaton az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a szervezet május 27-én és 28-án tartotta kétnapos, XXVI. kongresszusát, ahol határoztak egyebek mellett arról is, hogy a PDSZ továbbra is kitart a sztrájkkövetelések teljesülése és a sztrájkjog biztosítása érdekében a jogi eljárások, az egyeztetés és a sztrájkfolyamat mellett.

A PDSZ XXVI. Kongresszusa megválasztotta a szervezet választmányát és felügyelőbizottságát.

Hírdetés

Ugyanakkor a kongresszus résztvevői visszautasították Parragh László kijelentését, amely szerint a szakszervezetek vitték volna bele a pedagógusokat a politikai vitába. Szerintük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke próbálja a közvéleményt a pedagógusok ellen hangolni, elterelni a figyelmet a társadalmat érintő, súlyos problémákról.

A kongresszus – egyetértve a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetével – ezenfelül

azt javasolja, hogy Parragh László kérjen bocsánatot, és végkielégítés nélkül távozzon a közéletből.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »