„A parókiák bástyák”

Ezután három előadást hallgathattak meg a résztvevők. Duráczky Bálint hazánk általános szociológiai helyzetét mutatta be több szempontból, mindegyik témához egy-egy idézetet hozva lelkészektől, adatokat helyezve ezek mellé diagramokon. A belső vándorlás témáját például azzal kezdte, hogy „ide senki nem jön már, innen mindenki csak elmegy”, és máshol már nem kapcsolódik be a gyülekezet életébe.

Az adatok szerint ezer emberből hatvanat érint évente a belső vándorlás, öt év alatt ezer emberből nagyjából háromszáz vesz részt a belső migrációban, azaz az országon belül költözik valahova, és ez csak a bejelentett adatok alapján megállapított szám. Ez a körülmény jelentősen megnehezíteni a gyülekezetek építését. Az előadásban szóba került még a diplomások arányának változása, az átlagos reálkereset szintjének emelkedése, a házasságkötés és a gyermekvállalás időpontjának kitolódása, valamint az internethasználat elsősorban abból a szempontból, hogy az miként érinti az egyház működését, a lelkipásztorok szolgálatát.

Duráczky Bálint szerint vannak társadalmi „vastörvények”, amelyekre nincs ráhatásunk, de nem lehet azokat figyelmen kívül hagyni az egyházi szolgálat végzése közben sem.

Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a felvidéki reformátusok életébe engedett bepillantást. Elmondta, hogy miközben a vallási élet perifériáján fogyás tapasztalható, aközben az egyház jól megszervezett közösségként igenis él. A regionális különbségek jelentősek, és érdekes módon az is hatással van a református gyülekezet erejére, hogy az adott térségben a szlovákság mennyire vallásos: ahol a szlovákság körében is aktív a hitélet, ott a református gyülekezet is erősebb.

– Az egyház sok helyen a magyar kultúra éltetője, fenntartója is a Felvidéken, vannak olyan települések, ahol már csak a lelkészi hivatalban beszélnek magyarul a betérővel – emlékeztetett a püspök, aki szerint a közösségépítés a legnagyobb lelkészi kihívás az ottani reformátusság körében. – A református parókiák bástyák a határon túli közösségekben – hangsúlyozta Géresi Róbert.

Népegyházból hitvalló egyház lettünk? – tette fel a kérdést Gaál Sándor, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese. – Közép-Európában a történelmi egyházak híveinek számát az apadás jellemzi, de reménnyel gondolhatjuk, hogy a számbeli fogyás mellett van egy minőségbeli javulás is – mondta Gaál Sándor, aki szerint a feltett kérdésre a válasz nemleges. Az esperes úgy gondolja, hogy a népegyházi létet nem akarjuk hátrahagyni, a hitvalló egyházi létet pedig nem tudtuk még megragadni, elérni.

– De nem tekinthetünk erre a kérdésre csak empirikus alapon, reformátusként igei alapon kell vizsgálnunk, és így nézve egy egyház eredeti formában nem lehet más, csakis hitvalló – mondta Gaál Sándor. Bár a reformátusság a Kárpát-medencében hitvallási egységben maradt, és ebből nemzeti egység is kinőtt, a református egyház az elmúlt évszázadban komoly térvesztést szenvedett el, az esperes szerint a kommunizmus tudatos egyházkorlátozó politikája és a világ szekularizálódása miatt. Rengeteg ember tudja leélni az életét keresztség, konfirmáció és házasságkötés nélkül, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Gaál Sándor azonban azt is megemlítette, hogy a rendszerváltás óta a visszakapott intézmények segítségével nagy ajándékot és feladatot kapott a református egyház. Végül felvázolta a népegyház és a hitvalló egyház közti főbb különbségeket, amelyek közül például a hívők elvárt aktivitása és a gyülekezet anyagi forrásainak előteremtése is éles eltéréseket mutat a két típus esetében.

A nap pódiumbeszélgetésének témája a gyülekezetek és gyülekezeti szolgálat volt. Erről Nemes Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, nagykanizsai presbiter, Osztrogonáczné Bernáth Dóra, a Gyömrői Református Egyházközség presbitere és Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára, lelkipásztor beszélgettek Gér András zsinati tanácsos moderálásával.

A beszélgetés elején mindhárman említették a családias légkör fontosságát és azt, hogy a gyülekezeti tagok vállaljanak szolgálatot. Osztrogonáczné Bernáth Dóra úgy fogalmazott: a lelkész az emberhalász, ő fogja a hálót, de a gyülekezet tagjai ennek a hálónak a csomópontjai. – Kell egymást ismerni, lehet egymásnak feladatot adni és egymás feladatát segíteni – tette hozzá.

Nemes Pál elmondta, hogy a Dunántúlon nagyon hamar kialakult a presbitérium intézménye, sok településen évtizedekig nem volt ugyanis lelkész. Szentgyörgyvölgyön például nyolcvan évig nem volt lelkész, csak katolikus pap, de a hívek reformátusok maradtak. A presbitérium maga végezte a temetéseket, kereszteléseket.

Korányi András szerint a szolgálatok kapcsán a transzparencia az egyik legfontosabb dolog, azaz ha látják az emberek, hogy amit tesznek, az vezet valahova, és az fontos valamiért.

Osztrogonáczné Bernáth Dóra elmondta, hogy néha nehéz megtalálni a feladatokat, ezért ők szolgálati „börzét” tartanak, ahol megismerhetik egymást azok, akik másban szolgálnak, és itt lehet jelentkezni különböző szolgálatokra, amiket ott összegyűjtenek.

Nemes Pál úgy gondolja, hogy nyitottnak kell lenni a gyülekezetből érkező javaslatokra, ötletekre is, mert azokat még jobban magáénak érzi a közösség, és ilyenkor az emberek könnyebben vállalnak szolgálatot. A főgondnok azt is kiemelte, hogy el kell fogadni, hogy egy gyülekezetben többféle ember van, és az újonnan érkezőket is szeretettel kell várni. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem szabad olyasmit elvárni a gyülekezettől, aminek épp nincs realitása, de olyan feladatot sem szabad vállalni, amire nem vagyunk alkalmasak.

– A gyülekezet feladata, hogy legyen jóindulattal a lelkész felé, és a közösség jó családként, testvéri közösségként működjön – mondta Korányi András, aki arról is beszélt, hogy a gyülekezetet be kell vonni akár az istentisztelet elemeibe is.

– A közösséget ne egy szolgáltatásnak fogjuk fel, hanem igenis tegyük bele, amivel Isten felruházott minket – figyelmeztetett a beszélgetés végén Osztrogonáczné Bernáth Dóra , aki szerint nagyon fontos, hogy a kapott feladatokat olyan szolgálatnak tekintsük, amivel nemcsak a gyülekezet, de Isten ügyét is előre mozdíthatjuk.

Az esti áhítatot Pintérné Tóth Ágnes, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon XVII. kerületi telephelyének vezetője tartotta, a Jelenések könyve alapján (Jel 2,8–11). Kiemelte, hogy a szmirnai gyülekezetnek írt levélben nincs benne, amire nincsen szükség: máshol ismerős fordulat, hogy „az a panaszom ellened”, de itt nincs, mert Isten passzióból nem dorgál. – Úgy ítéli meg, hogy nincs itt a feddésnek az ideje, mert nyomorúságot és szegénységet lát, és a nyomorult embernek szeretetre van szüksége, hogy valaki meghallgassa, szóljon hozzá, jelen legyen mellette, és hogyha erre van szükség, Jézus ezt kínálja – mondta Pintérné Tóth Ágnes.

A szeretetotthon vezetője beszélt arról is, hogy alapvetően a születéstől az elmúlás felé haladunk, de a leghatalmasabb örömhír az, hogy Istennel ez az irány megfordítható, és az élet felé haladhatunk mindannyian. – Valójában halottnak születünk, és hogyha nem találunk rá Jézusra mint szabadítóra, akkor halottak is maradunk, de ha ő lesz az életünk ura, akkor vele együtt feltámadunk az örök életre – jelentette ki az áhítatban. Hozzátette, hogy lesz szenvedés, de Jézus ennek egyszer határt szab, a mi feladatunk pedig az, hogy hűek maradjunk mindhalálig: egyfelől hálából azért, hogy Isten mellettünk döntött Jézus Krisztusban, másfelől pedig azért, mert Isten megjutalmazza a hűséget. „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” – emlékeztette a megjelenteket Pintérné Tóth Ágnes.

Az áhítat után Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója tett hitvallást. Elmondta, hogy a görögkatolikus nagyanyja „szőtte” bele a családba a hitet, az Isten iránti érdeklődést. A református hittan után a későbbi igazgató nem konfirmált, mert félt attól, hogy a hitéről valljon mások előtt, de végül a negyvenedik születésnapja előtt megtette ezt. Arról is mesélt, hogy orvosként számos olyan esettel találkozott, amelyeket nem tudott máshogy magyarázni, mint Istent keresve, és a bajtársaival sokszor megtapasztalta, hogy még azok is Istenhez fohászkodnak a bajban, akik nem hívők.