A parlamentben vizsgálná a Jobbik Kósa Lajos vagyonkezelési ügyét

A parlamentben vizsgálná a Jobbik Kósa Lajos vagyonkezelési ügyét

A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Kósa Lajos tárca nélkül miniszter vagyonkezelési ügyében – közölte Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint ha a tárcavezető igazat mondott a 1300 milliárd forintos bizniszről, akkor azért, ha nem, akkor pedig azért alkalmatlan a pozíciójára. Szerinte Kósa Lajos közjegyzői okiratban rögzítette, hogy korrupt, függetlenül attól, megtörtént-e a pénzmozgás.

Szilágyi György bírálta azt is, hogy a politikus édesanyjának 800 millió forintot helyeztek kilátásba, ha Kósa közreműködik a pénz elhelyezésében, és felvetette, hogy történt-e kifizetés részben vagy egészében, illetve további két szereplő felvett-e kétszer 25 millió eurót.

http://mno.hu/

A jobbikos politikus azt is mondta: az ügyben érintett összeg fedezni tudná a minisztériumok, háttérintézmények, kormányhivatalok, a honvédség, a rendőrség, a bíróságok, az ügyészség és az adóhatóság éves személyi juttatásait.

http://mno.hu/

Szerinte Orbán Viktor miniszterelnöknek és a titkosszolgálatoknak is tudnia kellett az esetről, a közjegyzőnek és a bankoknak pedig jeleznie kellett volna ekkora pénzmozgást. Szilágyi György szerint normális országban a kormányfőnek le kellett volna váltania a minisztert és száműzni őt a közéletből.

A jobbikos képviselő jelezte, kezdeményezik, hogy az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel döntsön egy vizsgálóbizottság felállításáról a jövő heti rendkívüli ülésen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »