A Parlamentben is tanulhatnának a pörköltosztóktól

A Parlamentben is tanulhatnának a pörköltosztóktól

Sállal takarja el az arcát egy idős nő péntek délután a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) Batthyány téri épületének udvarán. Egyike annak a több száz rászorulónak, aki az ételosztásra jött. A várakozók között nemcsak hajléktalanokat látni, sok olyan kisnyugdíjas, nagycsaládos is végigállja a Dunával párhuzamosan húzódó sort, aki nem az utcán él, de a meleg ételhez csak így tudnak hozzájutni. Morva Emília, az MMSZ közép-magyarországi régióvezetője lapunknak megjegyzi, hogy bizony a közeli, első kerületi utcákból is sokan jönnek az ételért. A szeretetszolgálat munkatársai senkinek nem mondják, hogy álljon ki a sorból, amíg a marhapörkölt el nem fogy, addig adnak az érkezőknek. A hajléktalanok a melegedőkön hallanak az ételosztásról, de szájról szájra is terjed a hír arról, hogy hol és mikor osztanak ebédet a „máltaiak”. És a baptisták: a jelenlegi akciót ugyanis együtt vezényli le a két szeretetszolgálat. Morva Emília szerint ennek egyrészt üzenetérteke van: hogy a cél érdekében nem rivalizálnak a szervezetek, hanem összefognak, másrészt pedig ha nem érkezik felajánlás, akkor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat a saját készleteiből oldja meg márciusig, a krízisidőszak végéig a melegétel-osztást. Ezúttal Nagy Zoltánnak köszönhetően van adomány. A húsipari vállalkozó az MNO-nak lakonikusan megjegyzi, hogy azért esett az MMSZ-re a választása, mert „nincsen más”, és azért adományoz, mert szerinte „aki nem ad, az ne is várjon semmit”.

  Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet  

A sor beszélgetésünk közben folyamatosan halad, a piros dzsekis máltaisok és a narancssárga pulóveres baptisták együtt osztják a sorban állóknak a marhapörköltet főtt krumplival, a szárított marhát, a teát és az almát.

„Minden ilyen ételosztásról tudunk, és szólunk is egymásnak” – mondja egy középkorú férfi a sorban. Nevét nem árulja el, csak azt meséli el, hogy Zuglóban lakik, „hajléktalan életmódot folytatva” egy kényszerlakásban, ahol nincs fűtés. Napjait ezért könyvtárakban tölti, azokban, amelyek már reggel kilenckor kinyitnak. Itt szokott mosakodni, elmosni az edényeit – otthon meleg vize sincs –, és persze olvasni is szokott: elsősorban a New Scientistet, de mosolyogva jegyzi meg, hogy örülne neki, ha a könyvtár előfizetne a Nature-re is. Állása sosem volt, közmunkára is alkalmatlannak tartja az orvos, igaz szerinte már az is munka, hogy egyáltalán felkel egy fűtetlen lakásban. De erről persze nem ad papírt az orvos – teszi hozzá nevetve. Egyedül a szociális szállásokat nem szereti, mert zsúfoltak.

Erre panaszkodik egy kucsmás öregúr is. Ők terézvárosi lakásukban laknak négyen 25 négyzetméteren. A rádióból hallott az ételosztásról, és mindig szívesen jön. „Nagyon jól érezzük magunkat itt, és jól is főznek, szépen is beszélnek az emberekkel” – jegyzi meg. Reméli, hogy kétszer sorra kerül majd, mert akkor öt unokájának is vihet a pörköltből.

Mögötte egy testes, lila hajú hölgy áll. Ő sem először van itt, tudja a szabályokat, de azért megpróbál két jegyet kérni. Nem kap, de nem reklamál. Az aktivisták elmondják, nem jellemző a balhé, általában mindenki szépen kivárja a sorát, így is elfogy az étel nagyon hamar, legfeljebb másfél óra alatt. A nő hosszan dicséri az ellátást, majd egyszer csak rövid, halk mondatokban kibukik belőle:

„Negyven évig dolgoztam pékként. Most nem tudok fenntartani egy 35 négyzetméteres lakást. Nyugdíjas vagyok. Özvegy vagyok. Újpalotáról járok ide.”

Egy háromfős, pirospozsgás, sísapkás társaság biceg teát kortyolva az MMSZ mobil orvosi rendelőjéhez, vagyis kisbuszához. Egyikük a szebb időket látott város, Detroit amerikai focicsapatának, az Oroszlánoknak a mezét viseli. Ő azért biceg, mert nagyon szorítja a lábát a cipő, adományba csak kisebb méretet kapott. Társaival – akikkel a Blaha Lujza téri aluljáróban laknak – vitaminért jöttek. Szeretnének felgyógyulni a három hete tartó náthából, mert hamarosan munkába állhatnának Szentendrén, egy fatelepen.

„Oda pedig kell az egészség és az erő. Jól is jött a meleg étel, mert a szendvicseket már unom. Azoktól nem lehet a falnak menni” – mondja, majd elindulna „hazafelé”, társai azonban meggyőzik, és beállnak még egyszer a sorba.

  Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet  

Sötétedik már, mikor egy farmerdzsekis, barázdált arcú férfi odaszól az MMSZ munkatársainak, hogy nagyon finom volt az étel. Hüvelykujjával pedig a Duna túloldaláról is fölénk magasodó Parlament felé bök.

Egy pillanatra felvidul az arca, mikor a máltaisoktól meghallja, hogy szombat délben ugyanitt gulyást osztanak majd. Eszébe jut azonban, hogy ő csak egyre tud majd ideérni, „alkalmi munkái” vannak ugyanis. Meggyőzik, hogy érdemes lesz akkor is idelátogatni, mire ötször köszöni meg az ételt, és háromszor mondja el a szeretetszolgálat munkatársainak, hogy áldja meg őket az Isten.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »