A parlament feloszlatását ígéri a palesztin elnök

A Palesztin Törvényhozási Tanács (parlament) feloszlatására tett ígéretet szombaton Mahmúd Abbász palesztin elnök, hogy nyomást gyakoroljon a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista mozgalomra a nemzeti megbékélés előmozdításának érdekében.

A palesztin parlament gyakorlatilag 2006 óta nem egységes törvényhozási testületként működik a palesztin területeken, ugyanis ez évben a Hamász megnyerte a választásokat, 2007-ben pedig kizárólagos ellenőrzése alá vonta a Gázai övezetet az Abbász vezette Fatah párttal szemben. A Hamász által elfogadott törvények így csak Gázára vonatkoznak, a parlament kiterjedtebb tevékenysége pedig Ciszjordániára szorítkozik. A Fatah más parlamenti pártokkal együtt rendszerint bojkottálja a gázai parlamenti üléseket, hogy így tiltakozzon a megosztottság ellen.

A palesztin elnök közölte: az alkotmánybíróság arról határozott, hogy a törvényhozást fel kell oszlatni és parlamenti választásokat kell kiírni hat hónapon belül. A döntést azonnal végre kell hajtani – hangsúlyozta Abbász.

Hírdetés

Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy ha fel is oszlatják a parlamentet, a lépésnek csupán szimbolikus jelentősége lesz. Jehíja Mússza hamászos törvényhozási képviselő figyelmeztetett: a feloszlatással tönkretennék a hatályos politikai rendszert, ami káoszt okozna a palesztin területeken. „Ez a káosz receptje” – szögezte le.

Egyiptom sokszor közvetített a Hamász és a Fatah vezette, Ciszjordániát kormányzó Palesztin Hatóság között a megbékélés és az egység érdekében. Kairó közbenjárásával tavaly létrejött egy egyezmény a rivális palesztin tömörülések között, ennek értelmében a Hamásznak már egy éve teljes egészében át kellett volna adnia a Gázai övezet közigazgatását.

A megállapodás rendelkezett egyebek közt a Gázai övezetet és Ciszjordániát irányítandó nemzeti egységkormány létrehozásáról, általános választások megtartásáról, valamint a Hamász integrálásáról a Palesztinai Felszabadítási Szervezetbe, amelynek jelenleg nem tagja.

Az egyezmény végrehajtását azonban számos vitás kérdés hátráltatta, amelyek közül többet még mindig nem sikerült rendezni.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »