A párbeszéd élénkítésében állapodott meg az ukrán és a moldovai államfő

A párbeszéd élénkítésében állapodott meg az ukrán és a moldovai államfő

Ukrajna és Moldova megállapodtak abban, hogy elnöki tanácsot hoznak létre a két ország kapcsolatainak koordinálása és a napirenden szereplő kétoldalú kérdések megoldása érdekében – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán államfő kedden, miután megbeszélést folytatott Kijevben moldovai hivatali partnerével, Maia Sanduval.

A moldovai államfő első hivatalos külföldi útja Ukrajnába vezetett – írja az MTI.

A Zelenszkijjel közösen tartott sajtótájékoztatón először ukrán nyelven szólt az újságírókhoz, s csak utána váltott románra.

„Az elmúlt években gyakorlatilag szünetelt az országaink közötti párbeszéd az államfők szintjén. Megerősítem, hogy Ukrajna stratégiai partner a Moldovai Köztársaság számára, és az országaink közötti állandó gyakorlati együttműködés fenntartása fontos feladat a Moldovai Köztársaságnak és az elnöki intézménynek” – hangsúlyozta.

Zelenszkij a maga részéről úgyszintén biztosított afelől, hogy a két ország vezetői közötti párbeszédet a legmagasabb szinten kívánja megújítani és eredményessé tenni. Hozzátette, hogy éppen erre a célra hozzák létre az említett elnöki tanácsot.

Hírdetés

Hangsúlyozta, hogy egybeesik a két ország stratégiai célja, ami nem más, mint az európai uniós tagság.

Az ukrán elnök a kétoldalú együttműködés fő területei közül kiemelte

egy modern autópálya kiépítését Kijev és Chisinau között,

továbbá a közös határon a Dnyeszter folyón átívelő híd megépítését, amely – mint mondta – öt órára csökkentené a két főváros közötti autóutat.

Szintén fontosnak nevezte a kereskedelem intenzívebbé tételét, a két ország közti áru- és személyforgalom könnyítését, továbbá a csempészet elleni közös küzdelmet, különösen az orosz ellenőrzés alatt álló, szakadár Dnyeszter-melléket érintően.

Maya Sandu a környezeti biztonságot is a kiemelt, megoldandó kérdések között említette, különös tekintettel a Dnyeszter-melléken tapasztalható problémákra – írta a Jevropejszka Pravda hírportál.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »