A pápai lelkigyakorlat harmadik elmélkedése: Jézus nem erkölcstanító

A pápai lelkigyakorlat harmadik elmélkedése: Jézus nem erkölcstanító

Ermes Ronchi szervita szerzetes március 9-én délelőtt a pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának negyedik napján Aricciában folytatta az elmélkedést az evangéliumi kérdésekről. Lukács evangéliumából indult ki: „Látod ezt az asszonyt?” (Lk 7,47).

Lukács evangéliumának hetedik fejezetében olvasunk a bűnös asszony történetéről, aki követi a vendégségbe meghívott Jézust Simon farizeus házába. Jézus pedig, szakítva a hagyománnyal, megengedi neki, a mindenki által bűnösnek tartott nőnek, hogy sírjon a lábainál, hogy könnyeivel törölgesse, és megcsókolva, illatos olajjal öntözze azokat. Látva Simon meglepődését, Jézus intőleg kérdi őt: „Látod ezt az asszonyt?”, hiszen ő maga már úgy látja, bocsánatot nyertek a bűnei, „mert nagyon szeretett”.

Simon farizeus házában egy meglepetéssel teli jelenet bontakozik ki: a vallásos és a bűnös, a hatalmas és a névtelen, a törvény és az illatszer, a szabály és a szeretet találkozásának meglepő jelenete. Simon tévedése az elítélő tekintete. Jézus pedig egész életében éppen a nem ítélkező tekintetről beszél, amely magában foglalja az irgalmas tekintetet.

Simon az Isten és az ember közötti kapcsolat középpontjába a bűnt állítja, és az egész vallás sarokkövévé teszi azt. Ez a moralisták tévedése minden korban, a mindenkori farizeusoké. Jézus nem moralista, nem erkölcsmagyarázó. Az Isten és az ember közötti kapcsolat középpontjába az embert állítja a könnyeivel, a fájdalommal vagy örömmel teli testével, de nem a törvényt helyezi a központba – emelte ki Ermes Ronchi.

Az evangéliumban sok esetben többször elfordul a szegény, mint a bűnös. Ádám előbb volt szegény, mielőtt bűnös lett volna. Mindnyájan törékenyek vagyunk, könnyeket hordozunk, ezer korlátunk fogságában élünk, még mielőtt bűnösök lennénk.

Mi vagyunk azok, akik moralizáltuk az evangéliumot, amikor azt erkölcsmagyarázó értelemben olvastuk. Kezdetben azonban nem így volt – hangsúlyozta a szerzetes, és rendtársára, a szervita Giovanni Vannuccira utalt, aki szerint „az evangélium nem erkölcs, hanem egy megrendítő megszabadítás”. Mindez kivezet bennünket a bűn paradigmájából, és bevisz a „bővelkedő életbe”.

Simon farizeus, amikor moralizáló tekintetével ránéz az asszony múltjára, akkor abban „törvényszegések sorozatát” látja, amíg Jézus a mának és a holnapnak a sok szeretetét. Jézus nem színleli, hogy nem tudja, ki ő, de így is elfogadja őt. Elfogadja a sebeivel, és főként azzal a szikrányi fénnyel, amelyet aztán fellobbant.

A lakoma középpontjában Simonnak, a vallásos és hatalmas farizeusnak kellett volna állnia, de most egy nő foglalja el azt a helyet. Csak Jézus képes ennek a szemléletmódnak a megváltoztatására, hogy helyet készítsen a legutolsóknak is. Jézus áthelyezi a figyelem középpontját az asszony bűnéről a farizeus hiányosságaira, bizonyosságait lebontja, és nehéz helyzetbe hozza, mint majd a házasságtörő asszony vádlóit a templomban.

Ha Jézus most azt kérdezné tőlem – mondta mosolyogva Ermes Ronchi –, hogy látod-e azt az asszonyt, akkor nemmel kellene felelnem: Nem, Uram, én csak férfiakat látok. Nem egészen normális egy helyzet ez, ismerjük csak el! Tudomásul kell venni ezt az űrt, amely nem felel meg az emberiség és az egyház valóságának. De nem így volt ez az evangéliumban, ahol sok asszony követte Jézust, ellenben a mi kíséretünkben nem látom őket – hangsúlyozta a szervita szerzetes.

Mitől van bennünk ilyen félelem, hogy ekkora távolságra vagyunk ezektől az asszonyoktól? Jézus közömbös az asszony múltjával, nemiségével szemben. Ő nem érvel kategóriák és sztereotípiák szerint. És azt gondolom – folytatta Ermes Ronchi –, hogy a Szentlélek úgy osztja az ajándékait, hogy nem tekint az ember nemiségére.

Jézust megindítja az asszony lelkülete, és meg is jelöli őt, nem is felejti el, hiszen az utolsó vacsorán megismétli ennek az ismeretlen és bűnös asszonynak a gesztusát, megmossa a tanítványai lábát, és meg is törli azokat. Amikor szeret, az ember isteni gesztusokat tesz. Amikor Isten szeret, emberi gesztusokat tesz, s ezt az ember szívével teszi.

Végül Ermes Ronchi a gyóntatóatyák fel fordult felhívással: „Lám, milyen könnyen előfordul velünk, gyóntatókkal, hogy nem látjuk az embereket a konkrét szükségleteikkel és könnyeikkel együtt. Ehelyett az alkalmazott és áthágott szabályokra tekintünk. Általánosítás ez, amely az embereket kategóriákba sorolja és osztályozza. Így aztán a szív keménységét, a szklerokardiát tápláljuk, azt a betegséget, amitől Jézus a legjobban félt minket. A szabályok hivatalnokai leszünk így, a szív analfabétái, akik nem találkozunk az élettel, hanem csak az előítéleteinkkel” – fejezte be kedden délután az ötödik elmélkedését Ermes Ronchi.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »