A pápa fogadta a Gyermek Jézusról elnevezett római gyermekkórház vezetőjét

A pápa fogadta a Gyermek Jézusról elnevezett római gyermekkórház vezetőjét

Ferenc pápa augusztus 6-án, kedden délelőtt a Szent Márta-házban fogadta Mariella Enocot, a Gyermek Jézusról elnevezett római gyermekkórház igazgatótanácsának elnökét.

A római intézmény a Vatikán tulajdonában áll. Az igazgatónő a pápai audienciát követően felkereste a vatikáni Szent Márta gyermekorvosi rendelőt, amelynek a kórház egy ultrahangkészüléket adományozott.

A pápai magánkihallgatást követően Mariella Enoc nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak. Elmondta, hogy nagyon baráti hangulatban zajlott első találkozása Ferenc pápával. Azonnal felszabadultnak érezte magát a Szentatya társaságában és nagyon egyszerű és őszinte párbeszéd vette kezdetét. A pápa a nagy odafigyelés képességével hallgatta őt, keresve benne az embert. Így mindig egyre könnyebbé válik a kommunikáció vele, mert empatikus, közvetlen és nemcsak szavakban fejeződik ki a figyelme beszédpartnere iránt. Ferenc pápa bíztatta őt kórházi munkája terén. A pápával beszélt az afrikai projektről, a bangui gyermekkórházról, mert Afrika nagyon közel áll a szívéhez.

Ennek a tervnek a megvalósulását a Vatikáni Csendőrség anyagi támogatása is segíti. Mariella Enoc hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa biztosította személyes segítségéről, anyagi támogatásáról is. Beszámolt a Szentatyának a projektről, tudott arról, hogy az igazgatónő Banguiben járt. Igyekeznek „örökbe fogadni” ezt a kórházat az orvosok képzésével, a gyermekorvosi specializációs iskolával, pavilonok építésével. A Capirlo Alapítvány és más szervezetek segítsége által sikerült a bangui nagyszemináriumból áttelepíteni a menekülteket, hogy az intézmény újra megkezdhesse képzési tevékenységét. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetén (FAO) és az olasz földművelésügyi minisztériumon keresztül egy mezőgazdasági tervet is megvalósítanak a Közép-afrikai Köztársaságban, amely nagy munkapiaci erőforrássá válhat a helyiek számára.

A Gyermek Jézus-kórház igazgatónője elmondta, hogy véleménye szerint Közép-Afrikának olyan személyek példájává kell válnia, akiknek nem kell Olaszországba emigrálnia, mert megteszünk mindent, hogy otthon maradhassanak. Ez az első nagy befogadás, amelyet meg kell valósítanunk – hangsúlyozta.

Ferenc pápa szívén viseli a gyermekek, különösen is a szenvedő betegek sorsát. Ezért különleges figyelmet szentel a kórháznak. Az igazgatónő tájékoztatta a Szentatyát arról, hogy a világ minden részéről érkeznek a kórházba gyermekek, akiknek nincs lehetőségük fizetni a kezelésekért. Befogadják őket, mert olyan kórház akarnak lenni, amely tanúságot tesz a keresztény értékekről. Azt is fontosnak tartja az intézmény vezetője, hogy a kutatás, amelyet folytatnak, minél szélesebb körben ismertté váljon, hogy mindenki igénybe vehesse eredményeit.

A Szent Márta gyermekorvosi rendelőben tett látogatásáról szólva Mariella Enoc elmondta: a rendelőnek adott ajándék kötődik a Gyermek Jézus-kórház által végzett számos hasonló gesztushoz. Mivel mindkét intézmény a Vatikánhoz tartozik, jogos is, hogy osztozzanak a javakban.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »