A pápa áldását kérte az erdélyi magyarokra a Kovászna megyei tanács elnöke

A pápa áldását kérte az erdélyi magyarokra a Kovászna megyei tanács elnöke

A május 15-i szerdai általános kihallgatáson egy kisebb erdélyi delegáció járult Ferenc pápa elé: Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Szalai Béla, az „Iconographia Locorum Transsilvaniae” című kötet szerzője.

Átadták a Szentatyának az erdélyi helyek ikonográfiáját bemutató könyvet, majd a pápa áldását kérték az erdélyi magyarokra.

„Mi, erdélyi magyarok ezer éve kereszténységben élünk, és a nyugati keresztény kultúra legkeletibb bástyái vagyunk. Két hét múlva nagy szeretettel várjuk a pápát Csíksomlyón” – e szavakkal fordult a székely népviseletben megjelent politikus Ferenc pápához. A Szentatya áldását adta az erdélyi magyarokra.

Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnökei azt kérték a magyaroktól, hogy aki csak teheti, június elsején székely népviseletben jelenjen meg a pápai szentmisén Csíksomlyón. Tamás Sándor jeles alkalmakkor gyermekkora óta magára ölti a székely népviseletet, most a pápai audiencián éppúgy, mint majd a június elsejei pápalátogatáson, ami kiemelten jeles esemény lesz Székelyföld számára. Erdély ezeréves keresztény története során először lép földjére Péter utóda.

A föld népességének talán 0,2 százalékát teszik ki a magyarok. Nyelvünk és kultúránk egyedülálló, meg kell mutatnunk a világnak az értékeinket. Erőnk a kultúrában rejlik, a nyugati keresztény kultúra legkeletibb bástyáját őriztük és védtük ezer éven át. A kulturális, épített örökség mellett a gyönyörű népviselet is erősíti a székelyeket – mondta el Tamás Sándor a Vatikáni Rádiónak adott interjúban.

Magyar és székely zászlókat is hozzanak magukkal a zarándokok, legyünk büszkék szimbólumainkra! – tette hozzá a politikus, aki szerint jelkép értékű a pápa látogatása is, üzenet Románia irányába.

Hírdetés

Nem mindenki nézi ugyanis jó szemmel, hogy a pápa Erdélybe, a görögkatolikusokhoz, majd pedig Csíksomlyóra jön. Az üzenet világos: a Szentatya ezzel az erdélyi magyarokat és Csíksomlyót felemeli és egy olyan térképre helyezi, amelyről mások le szeretnék törölni a magyar közösséget. Ezért tisztelettel adózunk a pápa előtt, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan leszünk Csíksomlyón – mondta Tamás Sándor.

Az elmúlt ezer évben az erdélyi magyarok mindig árral szemben úsztak, mégis haladtak előre. Hogy ez miként lehetséges? „Erős a hitünk és bírja a karunk” – válaszolt a székely politikus, aki azt üzeni, az elkövetkező ezer évben is ezzel az erős hittel fognak előrehaladni.

Imádkozunk, és várjuk a vendégeket nemcsak Székelyföldről, Magyarországról, a Kárpát-medencéből, de a Vatikánból is június elsején, majd a csíksomlyói pünkösdi búcsúra is – mondta a Kovászna megyei tanács elnöke.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »