A Palóc Étkek Napja Gömörpéterfalán hagyományosan jól sikerült (képekkel)

A Palóc Étkek Napja Gömörpéterfalán hagyományosan jól sikerült (képekkel)

Aki szombaton ellátogatott Gömörpéterfalára a sportpályára, bizonyára nem csalódott a szórakozási lehetőségekben. A sokszínű főző-fesztivál, a színvonalas kultúrműsor és a gyerekek számára szervezett programok idősek és fiatalok tömegét mozgatták meg, akik persze nemcsak a maguk szórakozását, de a gyerekek örömét is figyelemmel kísérték.

 

A Palóc Étkek Napja az idén már negyedszer lett megrendezve. A színvonal és a látogatók nagy száma alapján elmondható, hogy a rendezvény évről évre jobb. A Palóc Kocsma és gazdája, Keka Maros nem enged alább a kezdeti lendületből, mint ahogy nagyszámú segítői sem, akik anyagiakkal, díjakkal, vagy akár a puszta kezükkel tettek sokat a látogatók elégedettségéért.

 

A főző-fesztiválon ezúttal 17 csapat főzött, akik jellemzően környékbeliek, tehát palócföldiek voltak. Főleg bográcsos ételeket főztek, mindenfajta pörköltet, gulyást, babgulyást, káposzta-levest, vadasat, nem vadasat, tésztával és tészta nélkül. Sütöttek még finom herőcét is. Dél körül már kóstolhatta a nagyszámú közönség a finomabbnál finomabb palócságokat. Ez a kóstolgatás aztán eltartott csaknem öt óráig, amikorra is kimerültek a bográcsok, elkelt a tartalmuk.

 

A rendezvényt Keka Maros, a házigazda nyitotta meg, majd kicsiknek és nagyoknak, egyaránt nagyon jó szórakozást kívánt.

 

Hírdetés

A délutáni kultúrműsor menetét Kovács Magdolna konferanszié ismertette. Dallal, verssel, mesével léptek fel a színpadon Nagypál Katóca, Szücs Künde, Vass Eduárd, fellépett Pákó Marika a Mákvirágokkal Rimaszombatból és persze Kovács Dorina a gyönyörű énekével. Népdalokkal szerepeltek a Barkó Menyecskék Gesztetéből, a Népdalkör Asszonykórus Almágyból, majd Agócs Sándor tárogatója örvendeztette meg a közönséget. Ezután pedig a csalogány Szvorák Katalin énekelt csaknem egy órán keresztül.

 

Következett a nagy érdeklődéssel várt tombola. A rendezők szerint mintegy ezer jegy kelt el, a bőkezű szponzorok jóvoltából pedig 40 díj került kiosztásra.

 

Szép idő, vásári hangulat uralkodott a sportpályán. Állatsimogató, árusok hada, lovaglási lehetőség szolgált a gyerekeknek, akik húzták is a papákat a bugyellárisukkal együtt a sátrak felé vásárfia vásárlása céljából. A felnőtteknek pedig a sör-csapoló sátor szolgált, hogy a mamák szúrós tekintete kiséretében lehűthessék felhevült testüket (és torkukat).

 

Az este is kellemes időben és jó szórakozással telt el azok számára, akik szeretik a rock-zenét és a táncot.

 

Mede Géza

Képek: A szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »