A paki iszlamista disznók mégsem engedik el a halálra ítélt keresztény anyát

Pénteken már harmadik napja tartottak az ország életét megbénító tüntetések, amelyeket az váltott ki, hogy a legfelsőbb bíróság szerdán eltörölte az Ászija Bibi néven ismert családanya ellen 2010-ben istenkáromlás miatt született halálos ítéletet, és elrendelte a szabadlábra helyezését. A kormány szombatra virradóan megállapodott a tüntetéseket szervező Tehrík-i-Labbaik Pakisztán (TLP) nevű párttal, hogy Bibit (eredeti nevén Ászija Núrint) addig nem engedik el az országból, amíg a legfelsőbb bíróság felül nem vizsgálja saját döntését.

E célból petíciót adtak be. A megállapodás után a párt felszólította híveit, hogy hagyják abba a demonstrációt, a hatóságok pedig szabaddá tették az utakat, és kinyitottak az iskolák, piacok.

Hírdetés

Közben Bibi ügyvédje, Szaiful Mulúk, aki elérte, hogy mindeddig nem hajtották végre védencén a halálos ítéletet, iszlamista fenyegetések hatására szombaton elhagyta Pakisztán. Erről repülőgépre szállása előtt értesítette az AFP hírügynökséget. Azt mondta: pihenésre van szüksége, mielőtt folytatja a jogi küzdelmet védencéért.

Mint ismert, az ügy nagy visszhangot keltett világszerte, annak idején XVI. Benedek pápa is kérte a nő szabadon bocsátását. Pakisztánt erősen megosztotta a halálos ítélet, két politikust, aki segíteni akart az asszonynak, meggyilkoltak. A nő családja csütörtök estig várta Bibi szabadon bocsátását. Férje október közepén tért vissza Nagy-Britanniából a gyerekekkel, és várják az elengedését, hogy együtt utazzanak el Pakisztánból. A család nem közölte, hová akarnak utazni, de eddig Franciaország és Spanyolország ajánlott fel nekik menedékjogot.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »