A NYT Fischer Ivánért: „Magyar zenekar tiltakozik a fővárosi támogatás megkurtítása ellen”

fischer

A magyarországi rasszizmus, stb.  folytatólagos áldozata, Fischer Iván, a BFZ karnagya most még inkább az: a New York Times magyar idő szerint ma röviddel éjfél után tette ki cikkét, amiért a főváros meg akarja kurtítani eddigi támogatását. Az „antiszemita” szó természetesen megtalálható a rövid beszámolóban.

 

Az alábbiakban a cikk teljes fordítása következik.

(Rejtély, hogy az MTI washingtoni tudósítójának e cikk e fordítás kitételéig nem tűnt fel.)

 

Michael Cooper

 

A Budapesti Fesztiválzenekar tagjai – amely Fischer Iván karmester vezetése alatt világklasszis együttessé és Magyarország legfontosabb kulturális exportjának egyikévé vált – szombatra tüntetést szervez, hogy tiltakozzon Budapst városától kapott támogatása erős megkurtítása ellen.

Míg a zenekar támogatása legnagyobb részét az államtól kapja, a várostól is kap segítséget. A zenekar kijelentette, hogy a fővárosi támogatását a múlt hónapban több mint háromnegyedével csökkentették, és ezáltal az egész költségvetését a folyó évre 7 százalékkal csökkentették. A zenekar közölte, hogy egyes budapesti koncertjeit valamint közösségi és oktatási projektjeit törli.

Fischer Iván szókimondó személyiségnek bizonyult Magyarország akkor, amikor az ország az elmúlt években jobbra sodródott. 2013-ban adta elő a Vörös Tehén című operáját, amely szemrehányása annak, amit egyesek úgy látnak, mint az ország antiszemitizmusa iránti növekvő toleranciát.

E héten a Times of Londonban Richard Morrison felvetette annak a lehetőségét, hogy a mostani költségvetési csonkítás mögött „a megszorításnál baljósabb ok” húzódik meg. Idézte Tarlós István Budapest főpolgármesterének egy nyilatkozatát, amely arra figyelmeztetett, amennyiben Fischer Iván „nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását”.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

 

2015. december 6-án blogomon Meddig rágalmazhatja Fischer Iván munkahelyét (Magyarországot) évi 1,5 milliárdért? címmel írást helyeztem el.

A statisztika szerint arra majdnem harminc ezren kattintottak. Köszönet az érdeklődésért.

A cikk elérhető ezen a linken: http://lovasistvan.hu/2015/12/06/meddig-ragalmazhatja-fischer-ivan-munkahelyet-magyarorszagot-evi-15-milliardert/

Végezetül egy kérdés: ha Fischer és nyomában a New York Times azt állítja, a 200 millió forintos támogatáscsökkentés a zenekar költségvetésének 7 százaléka, akkor annak költségvetése 2,8 milliárd forint. Valami nem klappol.

 

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »