A nyári szünidő nemcsak örömöket, hanem veszélyeket is rejt

A szünidő lassan a végéhez közeledik, ilyenkor a gyerekek még nagyobb lendülettel vetik bele magukat a nyár örömeinek, utolsó lehetőségeinek kihasználásába. Mindehhez az időjárás is kedvez, visszatért a hőség, a lurkók ismét a szabadba, vízpartra vágynak, a szülők szabadsága azonban ilyenkorra már általában letelt, s a nagyszülők sem mindenhol vehetők igénybe gyermekfelügyeleti célokra.

Sok helyen marad a „kulcsos” megoldás, a „húzzuk ki még ezt a néhány napot” variáció, ami azonban komoly veszélyeket rejt magában. A nyár sajnos nemcsak a felhőtlen szórakozás, kikapcsolódás ideje, ilyenkor megszaporodnak a gyermekek által elszenvedett balesetek is.

Míg télen általában a lakásban gyakoribbak balesetek – a legtöbb kockázatot ebből a szempontból a konyha és a fürdőszoba rejti – nyáron a természetben még több veszély leselkedik a szünidejüket töltő gyerekekre. Ilyenkor jóval több időt töltenek a szabadban, új dolgokat próbálnak ki, gyakran veszélyeseket is, s ennek következtében megszaporodnak a fejsérülések, agyrázkódások, végtagtörések, zúzódások.

A szünidejüket töltő iskolások számára nagyon komoly veszélyforrást jelentenek főleg a szabad vizek, tavak, kavicsgödrök, melyeknek nem láthatnak az aljára, s egy fejesugrásból könnyen származhatnak gerincsérülések, nem is szólva arról, hogy az ismeretlen vízben sokkal nagyobb a fulladás veszélye is.

Hírdetés

Évszaktól függetlenül sok veszély leselkedik a gyerekre a konyhában is, főleg ha egyedül marad otthon. Itt gyakori a forrázásos, illetve égési seb keletkezése, például ha főzni próbál, netán a tűzzel játszik. Ételkészítés közben gyakori a vágásos sérülés is. Az egyedül maradt gyermeknek mindig tudnia kell, baj esetén kihez fordulhat segítéségért, fel kell neki írni a mentők és a szülők telefonszámát.

Mivel visszatér a kánikula, oda kell figyelni a napszúrás, kiszáradás veszélyére is. Délidőben, tűző napra eleve tilos kiengedni a gyerekeket, a felnőtteknek is elővigyázatosnak kell lenniük. Folyadék nélkül senki ne induljon el a közeli játszótérig vagy focipályáig sem. A tiszta csapvíz, vagy szénsavmentes ásványvíz a legideálisabb szomjúságoltó, melybe néhány csepp citromot is tehetünk. Óvatosan kell bánni a falusi kutakból engedett vízzel, csak akkor igyon belőle a nyaraló gyermek, ha bizonyos, hogy iható a kút vize.

Egyedül nem közlekedhet a gyermek az utcán, az átkelőhelyen, amíg a közlekedési szabályokat nem ismeri, nem gyakorolta a szülővel a közlekedést, továbbá ismeretlen, veszélyes területeken, a biztonságát fenyegető, romos, elhagyott épületek környékén.

S természetesen figyelmeztetni kell arra is, hogy ismeretlen személyekben ne bízzon meg, ne fogadjon el tőlük semmit, és ne menjen el velük. Fel kell hívni – az életkornak megfelelő módon – a gyermek figyelmét arra, hogy vannak kétes, rossz szándékú emberek, ezért lehetőség szerint meg kell tanítani a gyermeket felismerni a veszélyt hordozó helyzeteket.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »