A nyári halálos fenyegetést látja a kamara a mostani jégkár mögött

A nyári halálos fenyegetést látja a kamara a mostani jégkár mögött

Az egyik olyan helyszínen volt jégkár csütörtökön, ahol a nyári halálos fenyegetés miatt nem kapcsolták be a jégkármérséklő rendszer generátorait – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Az Orosházát sújtó jégeső ott pusztított, ahol a korábbi, generátorkezelőket ért halálos fenyegetések miatt több generátor sem működött, ezáltal romlott a védekezés hatékonysága – írja közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A NAK szerint a most érkezett szupercellákkal szemben a jégkármérséklő rendszer ugyan nem tud teljes védelmet nyújtani, az érintett területen a védekezés hatékonyan mérsékelte a kialakuló jégszemek méretét.

Kivétel volt ez alól Orosháza.

A kikapcsolt generátorok következtében ezen a területen romlott a védekezés hatékonysága,

ezért Orosháza környékén nagyobb szemű, dió nagyságú jég esett, amely jóval komolyabb károkat okozott, mint azokon a területeken, ahol teljes kapacitással zajlott a védekezés.

A kamara fontosnak tartotta elismételni, hogy „alaptalan tévhitet – mely szerint a jégkármérséklő rendszer okozza az aszályt – a tudományos bizonyítékok és a több évtizedes működési tapasztalatok is cáfolják”.

Hírdetés

Példaként írják, hogy szeptemberben minden 3. napon, azaz hetente legalább kétszer működtek a jégkármérséklő rendszer generátorai a Dél-Alföldön, miközben a Dunától keletre és a délkeleti területeken az elmúlt 30 napban több eső esett az ilyenkor szokásosnál, a Tiszántúlon nagy területen az 50 mm-t is meghaladja a csapadéktöbblet.

Szeptember elején a Magyar Biztosítók Szövetsége azt közölte, „tavalyihoz hasonlóan idén is nagyon sok volt a jégkár, valamint a tetőbeázások mellett a villám és annak másodlagos, indukciós hatásai adtak alapot a kárigényre”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »