A Netflix befejezi a Kártyavárt, de egy spinoff lehetőségét keresi

A Netflix befejezi a Kártyavárt, de egy spinoff lehetőségét keresi

Az internetes műsorszolgáltató hétfőn közölte, hogy a közelgő hatodik lesz a Kártyavár utolsó évada. A bejelentést azután tette, hogy a sorozat főszereplőjéről, Kevin Spacey-ről egy másik színész, Anthony Rapp azt állította, szexuálisan zaklatta őt 1986-ban. Rapp akkor még csak 14 éves volt, Spacey pedig 26.

A két színész egy fogadáson ismerkedett meg, Spacey ezután hívta el magához egy buliba Rapp-et, ahol azután is maradt, hogy a többi vendég már hazament. Rapp elmondása szerint Spacey az ágyára fektette, rámászott, és fogdosni kezdte, de valahogy ki tudott mászni alóla, majd bezárkózott a fürdőszobába, ahonnan csak később jött elő. Ezután közölte Spacey-vel, hogy hazamegy, és elindult kifelé, de a 26 éves férfi még az ajtóban megkérdezte tőle, biztos-e abban, hogy haza akar menni, mire ő erre igent mondott, és elindult. Rapp, aki egyébként nyíltan vállalja homoszexualitását, nem fejtette ki, hogy miért maradt ott Spacey lakásán, miután a többi vendég elment.

Az Oscar-díjas Spacey most a közösségi oldalain kért bocsánatot fiatalabb színésztársától.

„Ha valóban úgy viselkedtem, ahogy leírta, akkor őszinte bocsánatkéréssel tartozom neki az elfogadhatatlan ittas viselkedésemért, és bocsánatot kérek tőle azokért az érzésekért, amelyekkel meg kellett küzdenie az elmúlt években”

 – írta Twitter-üzenetében.

Spacey egyúttal azt is bejelentette, hogy korábban férfiakkal és nőkkel is romantikus kapcsolatban állt, mostantól azonban homoszexuálisként éli tovább az életét. A színészt sokan támadják azért, hogy homoszexualitását éppen egy szexuális zaklatás vádjára válaszul vállalta fel.

A Netflix és a Kártyavár producere, a Media Rights Capital hétfőn közös közleményében “mély aggodalmának adott hangot” a sorozat sztárját ért vád miatt. Közölték, hogy találkoztak a sorozat stábjával és színészeivel, hogy megvitassák a helyzetet. Spacey nem volt jelen a forgatási napon – tették hozzá.

A sorozat hatodik évadát, amelyről már korábban eldöntötték, hogy az utolsó lesz, most forgatják Baltimore-ban. De a Netfilx keresi egy spinoff lehetőségét – tették hozzá.

A közös közlemény szerint a producerek és a Netflix vezetői igyekeztek biztosítani a színészeket és a stábot arról, hogy “támogatják őket, biztonságban vannak”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »