A népszavazásnak nincs kötelező ereje az EU-ra nézve

Ahogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke mondta, bármi lesz is az október 2-ai népszavazás eredménye, az nem lesz kötelező az Európai Unióra nézve – mondta az Amnesty International (AI) Magyarország igazgatója a köztévé hétfői műsorában.

Jeney Orsolyát azért kérdezték, mert a jogvédő szervezet tájékoztató kampányt indított az október 2-ai népszavazással kapcsolatban. Az igazgató arra utalt, hogy az Európai Bizottsághoz intézett kérdésre adott augusztusi írásbeli válaszában Jean-Claude Juncker azt írta: a bármely tagállamban tartott, európai parlamenti, tanácsi vagy bizottsági kezdeményezésekről vagy határozatokról szóló népszavazás eredménye nem kötelező érvényű az uniós intézményekre nézve, és nem érintheti az adott tagállam uniós jog szerinti kötelezettségeit.

Jeney Orsolya azt mondta: hétről hétre megjelenő blogbejegyzéseikben egyebek mellett segítenek megérteni a menedékkérő és a menekült fogalmát.

Nem a kerítéssel van a baj

Kitért arra is, hogy szerintük miért eredményeztek jogi határzárat a menekültügyben elmúlt időszakban meghozott jogszabályok. A déli határon emelt kerítéssel önmagában jogilag nincs baj – fejtette ki –, azzal már viszont van, hogy a kerítés mentén sehol sincs lehetőség menedékkérelmet beadni. A tranzitzónákban ugyanis csak arról döntenek, hogy az illető jogosult-e egyáltalán menedékkérelmet beadni. „Ez sem hangzana annyira rosszul”, ha a kormány rendeletben nem határozta volna meg Szerbiát biztonságos harmadik országként, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy aki a déli határon át lép az országba, az nem adhatja be a menedékkérelmét, amivel Magyarország nemzetközi törvényt sért – összegzett.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »