A nemzeti összefogás seregszemléje lesz Horthy kormányzóvá választásának 100. évfordulóján

Tisztelt Honfitársam!

 

 Nagyszabású, fáklyás és fehér lovas felvonulást tart Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulóján, március 1-jén (most vasárnap) a nemzeti összefogás jegyében a Horthy Miklós Társaság, a Mi Hazánk Mozgalom, a Trianon Társaság, a MIÉP, az FKgP, a délvidéki MPSZ, a HVIM, a Betyársereg és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat.

16:30-kor kezdődik ökumenikus jellegű rendezvényünk a XI. kerületi Szent Gellért téren, felszólal Csuka Tamás ny. ref. tábori püspök és dandártábornok, György Ferenc atya, a felvidéki Ipolybalog plébánosa, Hegedűs Loránt a Horthy Miklós Társaság elnökeként és Zetényi Csukás Ferenc tiszteletbeli elnökükként, dr. Fülöp Erik országgyűlési képviselőnk, valamint Toroczkai László elnökünk pedig a Mi Hazánk részéről. Beszédet mond az első közterületi Horthy-szobornak otthont adó Kereki független polgármestere, Csicsai László is. Megtekinthető lesz a Szent Gellért térre kezdeményezett Horthy-mellszobor gipszmintája és a Szent Korona másolata az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetsége jóvoltából. Közreműködnek a lovas hagyományőrzők: a Bakonyi Poroszkálók Csepin Péter vezetésével.

A 3 km-es távot kb. háromnegyed óra alatt tesszük meg gyalog, de aki nem tudja, az tömegközlekedéssel (pl. metróval) is átmehet. A rendőrség által jóváhagyott felvonulás a Parlamentnél ér véget (ott is lesz színpad a Nemzeti Vértanúk emlékműve mögött), hiszen 1920. március 1-jén Horthy Miklós is a Gellért Szállóból ment a Parlamentbe. Kövessük útját!

Hírdetés

Baloldali szervezetek ellentüntetést is tartanak, de mutassuk meg, hogy mi többen leszünk a méltóságteljes felvonulásunkon, nemzeti seregszemlénken!

Itt jelezhető a részvétel: https://www.facebook.com/events/318189352421354

Novák Előd
újbudai önkormányzati képviselő,
a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke

Forrás: Mi Hazánk Mozgalom

Nemzeti InternetFigyelő – NIF


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »