A nemzeti-konzervatív közösség elsőszámú szószólója

A nemzeti-konzervatív közösség elsőszámú szószólója

Ezek a gondolatok pedig jól látható módon óriási népszerűségnek örvendtek Dallasban, a magyar kormányfő pedig a nemzetközi politika egyik legmeghatározóbb politikusává vált ennek a karakán nemzeti politikának köszönhetően – fogalmaz egy elemző a magyar miniszterelnök amerikai beszédére utalva.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) elnöke (j) az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC), a kormányfő nyitóbeszédét követően Dallasban 2022. augusztus 4-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

– Az, hogy Orbán Viktor törte meg a jeget és nyitotta meg a félidős amerikai választások előtti kiemelt fontosságú dallasi CPAC-et igazolja, hogy a magyar jobboldal 2010 óta tartó sikertörténetének titkára, a 12 pontos receptre rengetegen kíváncsiak – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóhelyettese szerint a progresszív liberális sajtó nem fog egyhamar napirendre térni a beszéd hallatán.

„A magyar kormányfő felszólalásával egyben a jobboldali, nemzeti-konzervatív közösség elsőszámú szószólójává lépett elő, hiszen nincsen még egy olyan politikus, aki ilyen hosszú ideje, demokratikus úton megválasztott keretek között vezessen egy nemzetet” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóhelyettese elmondta, ugyan 1974 óta rendeznek a tengerentúlon CPAC-et, ezidáig azonban egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy magyar, vagy akár európai vezető konzervatív politikus nyissa meg az Amerikai Egyesült Államok és a világ egyik legfontosabb politikai konferenciáját.

Az elemző szerint az, hogy Orbán Viktor törte meg a jeget és nyitotta meg a félidős amerikai választások előtti kiemelt fontosságú dallasi CPAC-et igazolja, hogy a magyar jobboldal 2010 óta tartó sikertörténetének titkára, a 12 pontos receptre rengetegen kíváncsiak. Az elemző szerint a miniszterelnöki előadás legfontosabb üzenete az amerikai és az európai jobboldal politikai összefogásának sürgetése volt.

Hírdetés

Tóth Erik úgy vélekedett, erre azért van szükség, mert a progresszív liberálisok – a miniszterelnök meglátása szerint – megpróbálják leválasztani a nyugati civilizációt a keresztény gyökereiről. Ennek érdekében a kormányfő egyfajta konzervatív ellenforradalmat hirdetett meg, melynek célja az, hogy Washingtonban és Brüsszelben is visszavegyék a józan ész erői az intézményeket, melyhez szövetépítésre van szükség.

A progresszív sajtó nem tér napirendre

Hozzétette, Orbán Viktor minden tekintetben ellentmondott annak a liberális kánon által kívánt politikának, mely évek óta az emberekre zúdul. A miniszterelnök egyben leszögezte, hogy a saját szabályai szerint kell játszania a jobboldalnak. Ezért a migráció kérdésében bevándorlásellenes, a családpolitika terén a hagyományos családmodellt támogató, a gazdaságpolitikában pedig az emberek terheit csökkentő intézkedéséket kell hozni.

Ezek a gondolatok pedig jól látható módon óriási népszerűségnek örvendtek Dallasban, a magyar kormányfő pedig a nemzetközi politika egyik legmeghatározóbb politikusává vált ennek a karakán nemzeti politikának köszönhetően. A progresszív liberális sajtó emiatt nem fog egyhamar napirendre térni a beszéd hallatán – vélekedett az igazgatóhelyettes.

Az elemző szerint az, hogy a miniszterelnöki gondolatok mekkora mértékben hullottak termékeny talajra, az a következő időszakban fog kiderülni. Azt azonban leszögezte, hogy az amerikai és a magyar jobboldal soha nem volt ennyire közel egymáshoz. Szerinte ezt igazolja Donald Trump és Orbán Viktor CPAC előtti találkozója, valamint a konzervatív konferencia májusi, budapesti megrendezése is. – A baloldal hálózatépítési előnyben van, a pályára fellépő kihívókkal szemben azonban láthatóan ellenséges már most – zárta gondolatait Tóth Erik.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »