2005. június 21-én harcát megharcolva hosszú, sok szenvedéssel járó, súlyos betegség után Ujlaki Miklós egy montreáli kórházban átlépett egy talán szebb és jobb másik világba és nem maradt utána más, csak egy javarészt megsárgult papírhalom.
De ez a papírhalom az emigrációs hungarista sajtó történetét foglalja magába, amelynek ő maga egyik legmarkánsabb képviselője volt.
Ujlaki Miklós Gyulán született 1923. december 6-án. Szinte már gyerekfejjel bekapcsolódott az akkori kor nemzeti és szocialista mozgalmainak munkájába. Először a Meskó Zoltán és Pálfy Fidél nevével fémjelzett csoportosulások soraiban találjuk, majd ő is csatlakozott a Szálasi vezette Hungarista Mozgalomhoz. Első írásait még vidékről küldözgeti különböző jobboldali újságok szerkesztőségeibe, de 1943-tól már a Temesváry László által szerkesztett A Nép c. hungarista hetilap állandó munkatársa, aki még diákként Studiosus és Csabai Márton írói álneveken jegyzi hétről-hétre cikkeit.
Ekkor ismerkedik meg a lap egyik vezércikkírójával, aki nem más, mint a már országosan ismert hungarista költő, Alföldi Géza. A háború vihara őt is nyugatra sodorja. Először Franciaországba kerül, majd 1947-ben kivándorol Kanadába és Montreálban kezd új életet.
1948-ban a Henney Árpád által újjászervezett emigrációs Hungarista Mozgalom megindítja Út és Cél című hivatalos lapját, amelynek Ujlaki Miklós a kezdetektől fogva munkatársa lesz. Ezzel párhuzamosan, az ötvenes évek közepétől a Kántor Béla kiadásában Ausztráliában megjelenő Hungarista Tájékoztató is hozza írásait, amelyek kivétel nélkül a hungarista szellem önvédelmi harcának fontos dokumentumai. Bár Ujlaki Miklós újságírói tevékenységét a politikai újságírás kategóriájába sorolhatjuk, lelke mélyén mégis lírai alkatnak számított, aki később szerkesztőként a magyar költészet gyöngyszemeinek mindig szorított helyet az általa jegyzett lapokban. ő volt az első az emigrációban, aki Sértő Kálmán életéről és munkásságáról több tanulmányban is megemlékezett.
A költővel kapcsolatos, személyes élményekből táplálkozó hosszabb írása 1960-ban a Marschalkó Lajos által szerkesztett és Londonban a Hídfő kiadásában megjelent TRIANONI ALMANACH c. antológiakötetben is helyet kapott.
1957 novemberében kiadóként és szerkesztőként útjára bocsátja a havonta megjelenő Kanadai Hungarista Tájékoztató-t, olyan munkatársak közreműködésével, mint Fiala Ferenc, Marschalkó Lajos, Dr. literáti Vágó Pál és az 1956-os forradalomnak köszönhetően börtönéből szintén kiszabadult és nyugatra távozott Temesváry László. Aztán 1960 őszén újabb vállalkozásba kezd. Rövid időre ismét feltámasztja szerkesztőként a Hungarista Mozgalom egykori legendás lapját, az ÖSSZETARTÁS-t, amely szintén havonta jelent meg Kanadában 1962 közepéig. Főmunkatársak Fiala, Marschalkó és Vágó Pál.
1962 októberében már a Szittyakürt bölcsőjénél találkozunk nevével. A lap első három számát közösen jegyzik főszerkesztőként Major Tiborral. Aztán elválnak útjaik és Ujlaki ismét visszatér a hivatalos hungarista emigráció sajtójához. 1968-tól átveszi a Kántor Béla kiadásában Ausztráliában megjelenő Hungarista Tájékoztató szerkesztését, amelyet aztán több mint harminc évig, a lap Kántor Béla halála miatt 1999 januárjában történő megszűnéséig szerkeszt. Ezzel párhuzamosan 1986-tól ő lesz a szerkesztője a mozgalom hivatalos lapjának számító ÚT ÉS CÉL-nak is, amely szintén Ausztráliában jelenik meg ebben az időben és amelynek kiadója szintén Kántor Béla.
Az 1997-ben Németországban kiadott Perújrafelvétel Bűnös volt-e Szálasi Ferenc? című válogatáskötetben két tanulmányával is szerepel.
Kántor Béla halálával 1999-ben gyakorlatilag megszűnt a klasszikus értelemben vett emigrációs hungarista sajtó. Történt még egy próbálkozás, hogy az Út és Cél új köntösben, európai megjelenéssel továbbra is eljusson az olvasókhoz, de ez a próbálkozás nem járt sikerrel, mert néhány példány megjelentetése után az új kiadó kénytelen volt beszüntetni a lapot. Ujlaki Miklós még aktívan résztvett ennek az új Út és Célnak a beindításában, és ezt követően a MAGYAR ÖSSZETARTÁS c. lap részére is írt még cikkeket, de súlyos szívbetegsége és többszöri komoly szívműtétje miatt végleg vissza kellett vonulnia az újságírástól.
Talán egyetlen hibája volt, ez pedig a túlzott szerénysége. Nem akart soha előtérbe kerülni, sokkal szívesebben, mint valami névtelen íródeák, a háttérben végezte sziszifuszi munkáját. Írásait a saját neve mellett egy tucatra való írói álnévvel jegyezte, amelyek közül a Csabai Márton, Viharsarki, Tiszántúli és Nagy László voltak a leggyakoribbak.
Saját magát nem tartotta soha fontosnak, pedig írásai bizonyítják, hogy nemzeti szellemű politikai irodalmunk egyik legnagyszerűbb művelőjének számított, aki még a legsúlyosabb témák taglalásakor is kerülte a szélsőséges hangvételt és az ész s a műveltség fölényével, színvonalas hangon írt. Egy kétlábon járó lexikonnak számított, aki a Hungarista Mozgalom történetével kapcsolatban mindenről és mindenkiről mindent tudott. Túlzott szerénységére vezethető vissza, hogy a Hungarista Mozgalom történetével kapcsolatos, személyes emlékekre támaszkodó részletes emlékiratait is csak hosszú rábeszélések és meggyőzések után, 2000-ben volt végre hajlandó elkezdeni papírra vetni, de a könyörtelen sors közbeszólt és súlyos szívbetegsége megakadályozta abban, hogy ezt a hiánypótló munkát befejezze.
Ujlaki Miklós szinte kora ifjúságától hungarista volt és az is maradt haláláig. Meggyőződéses hungarista, aki a Szálasi Ferenc által felvázolt Hungarizmus megvalósításában látta a magyarság valódi felemelkedésének lehetőségét és ezért az eszméért harcolt újságíróként egész életében. Az Eszméért, amit az elvesztett háború után annyiszor sárba tiportak, kigúnyoltak vagy rágalmak özönével zúdítottak, mert vallotta és élte a tőle magától származó megállapítást: az igazság akár letagadják, akár elhallgatják, akár meghamisítják igazság marad.
Ahogy az már az emigrációs magyarság legkiválóbb képviselőinek köreiben lenni szokott, Ujlaki Miklós felesége, Márta asszony már évekkel korábban elhalálozott, egyetlen fiúgyermeke pedig enyhén szólva nem látta különösebben fontosnak a beteg édesapjával való foglalkozást.
Egyetlen vigasza, hogy életének utolsó, sok szenvedéssel járó éveiben hűséges társra talált Koritár Ilona özvegyasszony személyében, aki szeretetével és odaadó gondoskodásával elviselhetőbbé tette számára a súlyos betegséggel járó szomorú hétköznapokat. Hamvait utolsó kívánságának megfelelően ő szállíttatta haza, és szülővárosában, Gyulán helyezték 2005. szeptember 23-án végső nyugalomra, a családi sírboltba.
Ujlaki Miklós, aki életében nem térhetett újra vissza hazájába, immár magyar földben alussza örök álmát. Abban a magyar földben, amelyből vétetett és amelyért szellemi síkon a magyar betű napszámosaként a toll fegyverével egész életében küzdött.
Írásai azonban ránk maradtak, hogy egyszer még fáklyakén világítsanak a Hungarizmussal és a Hungarista Mozgalom történetével kapcsolatban mindmáig sötétségben és hazugságban tartott hazai magyarságnak.
Legyen áldott az emléke.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
