A németországi zsidó véleményvezérek még a kiherélt Mein Kamptól is rettegnek

A bajor parlament ellenzéki pártjai szerint lehetővé kellene tenni, hogy az iskolákban tanítani lehessen Adolf Hitler Mein Kampf (Harcom) című művét, melyet 1925-ben adtak ki először – írja a Haaretz. A pártok nem ezt, hanem egy közel kétezer oldalas, magyarázatokkal ellátott kiadás használatát támogatják. A csütörtöki vitanapon a szociáldemokraták, a Zöldpárt és a független képviselők is támogatták az elképzelést.

Magyar Menedék - Badiny

A kiadásban 3700 hozzáfűzés, magyarázat helyezi kontextusba Hitler náci propagandáját. A kommentárokkal ellátott Mein Kampfot januárban adták ki először. A szövetséges hatalmak által birtokolt szerzői jogokat a bajor minisztérium kapta meg, de 70 évig nem adták ki Hitler művét, a fellángoló antiszemitizmustól tartva.

Az ellenzéki pártok szerint a Mein Kampf oktatása segítene a fiataloknak országuk történelmének megértésében és feldolgozásában. A bajor oktatási minisztérium egyik munkacsoportja már összeállított egy javaslatot, amely a könyv tantervbe integrálását segítené. Zsidó közösségek vezetői – köztük a Németországi Zsidók Központ Tanácsának volt elnöke – tiltakoztak a terv ellen a könyv gyűlöletkeltő tartalma miatt.

A januárban megjelent, kommentárokkal ellátott Mein Kampf vezeti a Der Spiegel eladási listáját. Több mint 55 ezer példány kelt el eddig belőle.

hvg.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »