A németek többsége a bevándorlóktól tart a leginkább

A németek többsége úgy gondolja, hogy a bevándorlási krízis jelenti a legnagyobb külpolitikai akadályt az országuk számára. A migrációs válság a török, az észak-koreai vagy orosz fenyegetést előzte meg egy hétfőn közzétett felmérés alapján.

A németek 26 százaléka szerint a bevándorlók jelentik a legnagyobb külpolitikai kihívást Németország számára – derült ki a Körber Alapítvány által végzett közvélemény-kutatás eredményéből.

A Németország és az Egyesült Államok közötti kapcsolat – Donald Trumppal együtt – 19 százalékot kapott és a második helyre került vissza. A válaszadók több mint fele, pontosabban 56 százaléka „rossznak” ítélte meg az Egyesült Államok és Németország közötti kapcsolatot, de nem tartották a legveszélyesebb kihívásnak.

A német–török kapcsolatok megítélése a harmadik helyre került, a válaszolók 17 százaléka úgy gondolja, hogy kihívást jelent a Németország és Törökország közötti kapcsolat. 74 százalékuk azt válaszolta, hogy Németországnak is be kell állnia a török uniós tagságot ellenzők sorába.

Észak-Korea a válaszadók 10 százaléka szerint Németország legnagyobb külpolitikai kihívása, míg a maradék 8 százalék az oroszokat és Vlagyimir Putyint tekinti a legnagyobb veszélynek.

Csak 5 százalékuk gondolta úgy, hogy az uniós kohézió jelenti a legnagyobb kihívást, de a megkérdezettek 59 százaléka szerint az Európai Unió nem jó úton halad. A felmérés 2017 októberében készült 1005 ember megkérdezésével.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »