A németek meg a brit vakcinában nem bíznak: egymillió adag van a raktárakban

Miközben Magyarországon hiánycikk a nyugati vakcina, és részint ezért is van szükség az orosz és kínai oltóanyagra, Németországban egész más a helyzet. Ott a brit/svéd AstraZeneca vakcinában nem bíznak. 

Egymillió adag vakcina gyűlt fel a német raktárakban, részben mert az emberek vonakodnak beoltatni magukat. Az AstraZeneca által Némerországnak leszállított vakcináknak csupán 15 százalékát adták még be. Erről a napokban számolt be Jens Spahn német egészségügyi miniszter – írta a hvg.hu az NBC Newsra hivatkozva. 

Hírdetés

A vonakodás hátterében egyrészt az áll, hogy a vakcina hatásosságával kapcsolatban több negatív sajtóhír is megjelent, másrészt, hogy a szövetségi államok nem szervezték meg elég jól saját oltási kampányaikat.

Németországban úgy döntöttek, hogy a hiányos tesztek miatt nem adják a 65 éven felülieknek ezt a fajta oltást, a fiatalok pedig vonakodnak beoltatni magukat vele, a vakcina nagy része így a raktárakban áll.

Ahogy arról beszámoltunk, Áder János magyar köztársasági elnöknek például kínai vakcina jutott. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »