A német katolikus egyházat is utolérte a pedofil-botrány

A német katolikus egyházat is utolérte a pedofil-botrány

Több mint 3600 gyermeket bántalmaztak szexuálisan katolikus papok Németországban 1946 és 2014 között – jelentette a Der Spiegel és a Die Zeit című német lap egy független, kiszivárogtatott jelentésre hivatkozva szerdán.

A jelentés szerint csaknem 70 év alatt 1670 pap 3677 gyermeket bántalmazott. Az áldozatok többsége fiú, több mint felük még nem töltötte be a 13. életévét, amikor bántalmazták.

A vizsgálat rávilágít arra is, hogy a feltételezett elkövetők mindössze 38 százaléka ellen emeltek vádat, legtöbbjük ellen azonban csak kisebb fegyelmi eljárás indult. Minden hatodik eset feltételezhetően nemi erőszak volt.

A összeállításban három német egyetem működött közre, 27 német egyházmegye 38 ezer dokumentumát használták fel.

A jelentés készítői szerint a bántalmazottak valós száma vélhetően magasabb a dokumentumban szereplőnél, mivel nem volt hozzáférésük a teljes egyházi archívumhoz.

Bizonyos esetekben világos jel utalt arra, hogy egyes dokumentumokat manipuláltak

Hírdetés

– idézte a vizsgálat készítőit a Die Zeit. Hozzátették: legalább két egyházmegyében iratokat semmisítettek meg.

A vizsgálatot a katolikus egyház rendelte el, és a szeptember 25-i német püspöki konferencián hozták volna nyilvánosságra.

Stephan Ackermann, a nyugat-németországi Trier püspöke, a püspöki konferencia szóvivője közölte: „Tudatában vagyunk a jelentésben demonstrált szexuális bántalmazások mértékének, megdöbbentünk és szégyelljük magunkat”. Közölte:

a jelentés célja fényt vetni az egyház sötét oldalára, egyrészt az érintettek miatt, másrészt pedig hogy ez a jövőben ne ismétlődhessen meg.

Ugyanakkor hozzátette: „sajnálatos”, hogy a jelentést a tervezettnél előbb nyilvánosságra hozták, mivel a teljes dokumentumot még nem látták a püspöki konferencia tagjai. Mint mondta: az egyház azt tervezte, hogy a jelentés nyilvánosságára hozatalára időzítve segélyvonalat hoz létre a bántalmazottak támogatására.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »