A NAV is beleáll az offshore ügybe

Az MNO-nak elküldött közleményben jelezte a NAV, hogy szakértői munkacsoport vizsgálja a Panama-papírokat.

Ma reggel Orbán Viktor a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy a magyarországi offshore-szálak egyenként vizsgálatára kéri a belügyminisztert, a titkosszolgálatokat, valamint az adóhivatalt felügyelő minisztert. Ennek megfelelően a NAV arról tájékoztatta az MNO-t péntek délután, hogy az erre létrehozott szakértői munkacsoport megkezdte a magyar vonatkozású információk elemzését.

A jogszabályokat részletezve ezt írták: a hatályos törvényi környezet szabályozza, hogy „egy Magyarországon ténylegesen tevékenykedő cég” hogyan adózzon, ha „egy másik országba, adott esetben egy adóparadicsomba csoportosítja át, majd onnan – osztalék formájában – Magyarországra visszahozza” nyereségét. „A magánszemélyek ilyen cégektől szerzett jövedelmeinek adózását is szigorúan rögzíti a törvény. Az így szerzett jövedelem után nemcsak 15 százalékos szja-t, hanem 27 százalék ehót is fizetni kell” – írták.

Mint fogalmaztak, az eltitkolt adó megfizetésén túl komoly szankciókkal is számolhat a jogszabályokat kijátszó cég vagy magánszemély: „az adóhiány 200 százalékra rúgó adóbírsággal sújtható, és nem kizárt, hogy tettét büntetőeljárásban is megvizsgálják a NAV pénzügyi nyomozói”.

Azt ugyanakkor nem részletezték, honnan kívánják megszerezni a panamázók adatait, tekintve, hogy eddig nem tudtak róluk, arról pedig nem szól a közlemény, hogy megkeresték volna a Direkt36-ot, a Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumát (ICIJ) vagy a Süddeutsche Zeitungot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »