A napbaöltözött ember – emlékezés Prohászka Ottokárra II.

A napbaöltözött ember – emlékezés Prohászka Ottokárra II.

Hiteles ember volt – Gárdonyi, aki egy időben eltávolodott a katolikus hittől, hatására tért vissza a keresztény hithez. Ő írta róla: „Köszöntöm a napbaöltözött embert, akit Isten homlokon jelölt a kiválasztottság jelével…” (1912)

Ma Prohászka életművéből túlhangsúlyozzák úgynevezett „antiszemitizmusát”. Sokat lehetne idézni tőle, ami alátámasztja és cáfolja ezt, én két zsidó származású keresztény véleményét idézzük.

Az első Szerb Antal (az ő keresztapja volt Prohászka!): „A barokk pompában és élettávolságban megmerevedett katolicizmus átalakítása és emberivé tétele volt a hivatása Prohászka Ottokár székesfehérvári püspöknek, aki az Egyház keretein belül a nagy felszabadítónak azt a szerepét játszotta, mint amit a lírában Ady Endre.

Prohászka az egyházi szónoklatba belevitte a kor individualizmusát, az egyéni hangot, megmutatta, hogy a prédikáció is akkor szól leginkább a szívekhez, ha belülről jön, az élmény megilletődöttségével, mint egy jó lírai költemény. A katolikus hitet társadalmi beágyazottságában tekintette, mint emberek hitét, akiknek nem szabad már itt a földön elkárhozniuk azért, mert nincs kenyerük. Egyéni színezetű katolikus-szocializmus megalapítója lett.”

Gondoljunk bele: Bajorország talán Németország legjobban működő része – talán nem véletlen, hogy ott a keresztényszociális gondolkodás vezet. Vajon, ha Porhászka életben marad és Magyarország ezt az utat járhatja végig, ha engedik, hogy ezen az úton járjunk, vajon mi hol tartanánk?

A második idézet Sík Sándortól való: „Az a nemzedék, amely ifjúságának nagy szenzációjaként élte át Az Endre költészetét, mindennemű költészetet többé-kevésbé mindig az ő mintája szerint fog elképzelni. Lehet-e csodálkozni, hogy a XX. századi Magyarországnak az a csodálatos tüneménye, akit Prohászkának nevezünk, nem csak tömegeket bűvölt el páratlan lendületével, hanem a mélyebb és előkelőbb szellemek ezrei számára is termékenyítő, életalakító élménnyé lett”

Véletlen talán, hogy Prohászkát mind a ketten Ady Endréhez hasonlították? Nem hiszem. Mind a ketten a magyarságért aggódva kerestek új utakat, azonban minden jó szándék mellett ellentétes megoldást találtak: Ady a népköztársaság, a püspök az újjászülető nemzeti királyság támogatójává vált.

Mint korának megannyi püspöke a szociális kérdés volt társadalmi működésének középpontjában: megszervezte a fővárosba kerülő cselédlányok lelki gondozását (akkor még Budapest egy része a Székesfehérvári Egyházmegyéhez tartozott), megkezdte a földosztást a püspöki birtokokból, harcolt a női egyenjogúságért, a keresztényszocializmus egyik vezéralakjává vált.

Írhatnánk még sokat püspöki működéséről, de talán ez az egyetlen mondata mindent összefoglal:

„Szeress nagyon, szeress áldozattal, szeress kifogyhatatlanul! Ne hagyd magad legyőzetni a nehézségekkel, közönnyel, sikertelenséggel.”

Halála életéhez méltó volt, emlékezete életéhez méltatlan.

Életében sokat betegeskedett, krónikus álmatlanság gyötörte, de nem kímélte magát. 1927. április 1-én az Egyetemi templomban prédikált, mikor agyvérzést kapott, melybe másnap belehalt. Hősi halál volt, egyenértékű azzal, amikor egy katona a harctéren veszíti életét. Ma a templomban egy szerény emléktábla emlékezik meg erről.

Azt írtuk, emlékezete életéhez méltatlan volt, hiszen életműve útjában állt a baloldali ideológiáknak.

1934-ben, a Károlyi-kertben állították fel a szobrát. A helyszín szimbolikus volt, hiszen akkor, abban a pillanatban, úgy tűnt, hogy a Károlyi-kormány szellemiségével szemben mégis az ő keresztény hite győzedelmeskedett, azonban tizenév múltával fordult a történelem kereke.

1945 után Károlyi Mihály visszatért és ellenérzését fejezte ki, hogy politikai ellenfelének szobrát kell néznie. Prohászka holtában talán még veszélyesebb volt, mint életében, hiszen a halálra ítélt keresztény Magyarország jelképévé vált. Halálának 20. évfordulóján huszonötezres tömeg emlékezett rá Székesfehérváron. Néhány napra rá, 1947 április 26-ának éjszakáján Faludy György vezetésével ledöntötték a szobrát. Pireuszi és olcsó győzelem volt.

Károlyi 1949-ben emigrációba kényszerült, s 1975-ben emelt szobrát 2012-ben költöztették el az országház közeléből.

Faludyt 1949-ben tartóztatták le, majd Recsken, a hírhedt kommunista haláltáborban raboskodott. Tisztelve Faludy tehetségét és szenvedéseit, felmerül a kérdés: szabad-e másokat megfélemlítve, a liberalizmus nevében utat nyitni egy diktatúrának?

Mégis, ne ezért emlékezzünk rá, mert életműve és hite meg fog tisztulni az utókor gáncsoskodásától, hanem azért, mert gondolatai ma is aktuálisak, felekezettől függetlenül minden magyarnak. Hitt a magyarságban és ez a hite legyen örökségünk:

„Kelet hatalma a mi domború mellkasunkon tört meg,
Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak”.

The post A napbaöltözött ember – emlékezés Prohászka Ottokárra II. appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »