A NAKA büntetőeljárást indított a Jankovskáék mobiljainak elkobzásával kapcsolatos ügyben

A NAKA büntetőeljárást indított a Jankovskáék mobiljainak elkobzásával kapcsolatos ügyben

A többek között Monika Jankovská, korábbi smeres államtitkárt is érintő, telefonok lefoglalásával kapcsolatos bűncselekmény ügyében a rendőrség büntetőeljárásba kezdett.

 

A rendőrség hivatalos facebook-oldalán jelentette be, hogy az eljárás megindult, de egyelőre még egyetlen gyanúsítottat sem vádoltak meg.

„A mobilok lefoglalásával kapcsolatosan a NAKA igazgatójának parancsára létrejött a KÖD nevű munkacsoport, amely az eset kivizsgálásával foglalkozik. A nyomozóból, operatív munkatársakból és egy elemzőből áll majd”

Hírdetés

olvasható a rendőrség bejegyzésében.

A rendőrség még augusztusban foglalta le több bíró és ügyész mobiltelefonját, köztük a Smer igazságügyi államtitkáráét is (Monika Jankovská). A kiszivárgott információk szerint Marian Kočnerhez köthető üzenetváltások állnak a háttérben. A mobilok elkobzására állítólag azért volt szükség már augusztusban, mert az érintett személyek hirtelen (és egyszerre) elkezdték lecserélni mobiljaikat.

A büntetőeljárás hatáskörrel való visszaélés és korrupciós bűncselekmény miatt indult, részleteket a NAKA egyelőre nem közölt.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »