A nagy ülőhelyvadász

Szinte naponta látom őt a villamoson a reggeli csúcsban hét óra körül. Olyan ötvenes kinézetű öltönyös úr aktatáskával, évszaknak megfelelően felöltőben vagy télikabátban, nyáron kabát nélkül, de mindig nyakkendősen.

 

Olyan tisztviselő féleség, kánikulában is zakóban, nyolc és fél órás ülő foglalkozással, klímás irodában. És mégis már a peronról fürkészi a villamost, hogy melyik kocsiba érdemes felszállni, hol van szabad ülőhely. Vagy már a jármű érkezése előtt gyakorlatból úgy helyezkedik, hogy megálláskor mindig pont előtte nyíljon ki az ajtó, elsőnek szállhasson fel.

 

Szemtelenül furakodik

 

Néha meg se várja a leszállókat, szemtelenül közéjük furakodik kiváltva a felháborodást, de ez őt nem érdekli. Néha visszaszól, hogy gondolja meg magát hamarabb! Aztán a felszállás után támadást indít: célba veszi a hozzá legközelebbi szabad ülőhelyet, áttöri magát az állókon, kapaszkodókon, versenyt fut a hölgyekkel, gyerekekkel is.

 

Ha sikerül helyet foglalnia, elégedetten kényelembe helyezi magát, kinyújtja lábait, és gyorsan felteszi sötétüveges szemüvegét, fülébe dugja mobiltelefonjának füldugóját, előveszi újságát, se lát, se hall alibiből. Hogy ne kelljen észrevennie a következő megállókban felszálló terhes anyukát, az apuka karján ülő pici gyereket, a hadirokkantat, a villamosra épphogy felszállni képes időseket, a botokat, mankókat.

 

Menetirányos hellyel a legelégedettebb

 

Jobb híján simán bevállalja a babakocsis anyuka számára kijelölt helyet is. Azért van benne annyi tisztesség, hogy amint felszabadul valahol egy kevésbé kétségbe vonható szabad hely, átül gyorsan oda. Meg az ellenkező oldalra is, mert nem szeret háttal utazni a menetiránynak. Biztos felfordul a gyomra, mint a többieknek tőle. Az egyszemélyes, menetirányos hellyel a legelégedettebb, azért akár némi túlzással ölni és képes lenne, de vándorolni mindenképp.

 

Felszállás utáni csalódottsága leírhatatlan, ha nem talál szabad ülőhelyet, vagy ha véletlenül valaki beelőzi őt. Megtörtént egyszer, hogy egy idősebb bácsi a fájós térdei vagy dereka miatt lassabban, kapaszkodva ereszkedett le az ülőkére, és ő ezt kihasználva fürgén alásimult, pofátlanul megelőzte. A bácsi az ölébe huppant, ahova közben már az aktatáskáját is beemelte, aztán felháborodottan kérte ki magának az öreges huppanást.

 

Ha nincs szabad hely, ideges

 

Ha nincs szabad hely, állva kémleli izgatottan utastársait két megálló között. Azt figyeli, hogy valamelyiküknél nem észlel-e leszállási hajlandóságot a következő megállóban, nem lát-e valamilyen erre utaló figyelmeztető, reményt keltő jelet: például készülődést jelentő fészkelődést, könyvbecsukást, füldugótlanítást, táska kézbefogást, sapka- vagy napszemüveg feltevést stb.

 

Ilyenkor gyorsan melléjük áll, és türelmetlenül várja az illető felemelkedését, aki még szinte ki se egyenesedett, de ő már a helyére ült. Szinte úgy, olyan erővel és sajnálatraméltón vágyódik az ülőhelyre, mint Gogol örökéletű elbeszélésében – A köpönyegben Akakij Akakijevics egy új köpenyre.

 

Az is elképzelhető, hogy amennyiben csak az úti céljához érve jutna szabad ülőhelyhez, inkább menne tovább pár megállót, hogy az ülésen elterpeszkedve kiélvezhesse a reggeli kényelmet….Mert ő a nagy ülőhelyvadász!

 

Száraz Dénes


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »