A nagy piramisjáték

Kíváncsian várom, készül-e film Tarsoly Csaba Quaestor-vezér életútjáról, elvégre „megérdemelné”: a gyanú szerint jóval több pénzt síbolt ki a kisbefektetőktől, mint Jordan Belfort, a Wall Street farkasa. A Quaestor-csoport a GDP fél százalékának megfelelő, 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt bocsátott ki, amellyel a veszteséges tevékenységek okozta lyukakat próbálta betömködni, míg végül tavaly március 9-én bedőlt minden idők legnagyobb hazai piramisjátéka.

Tarsoly Csaba ugyan 753-rendbeli törvénysértésért felelhet a büntetőperben, de az eltelt egy év nyomozása sem volt elég arra, hogy megtudjuk, hol a pénz, és a quaestoros vádlottakon kívül kik lehetnek az érintettek. Mindenesetre a legvitatottabb szerep az államé. Nem kis felzúdulást keltett, amikor kiderült, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium háttérintézménye, a Magyar Nemzeti Kereskedőház 3,8 milliárd forintot tartott a Quaestornál állampapírban. Ráadásul – mint a mesében – tényleg az utolsó pillanatban sikerült kivennie a pénzét a bebukó cégből, ellentétben több tízezer, mit sem sejtő kisbefektetővel. Nem is tudni, mi a zavaróbb: az, hogy az állam közpénzt parkoltatott egy kockázatos brókercégnél (lényegében beszállt egy piramisjátékba), vagy az, hogy jól informáltan beelőzte állampolgárait. Az Orbán-kormány ugyan próbálta szocialista brókerbotránynak beállítani az egészet, de a Quaestor esetében nem lehetett tagadni, hogy a szálak Szijjártó Péter minisztériumához vezettek.

A mindenkori pénzügyi felügyelet felelőssége sem lehet kérdéses. Máig nincs elfogadható magyarázat arra, hogyan lehetséges, hogy több mint tíz éven át nem bukott meg senki sem (az utolsó emlékezetes eset Kulcsár Attiláé volt 2003-ban), majd tavaly két hónapon belül összeroskadt a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária befektetési vállalkozás. Közös jellemzőjük, hogy nem pusztán a felelőtlen gazdálkodás okozta a vesztüket, hanem kormányokon átívelő csalássorozatot követtek el. Ezt a régi PSZÁF nem vette észre, a jegybankkal összevont pénzügyi felügyelet pedig nem sokkal a bukás előtt, 2014 novemberében még engedélyt adott egy 70 milliárd forintos kötvénykibocsátáshoz. Ugyanakkor kétségtelen, a jegybank az utóbbi hónapokban lépéseket tett, hogy többé ez ne fordulhasson elő: szigorodtak és gyakoribbá váltak a felügyeleti ellenőrzések, folyamatos célvizsgálatokat tartanak az intézményeknél, és a jegybank honlapján az ügyfelek ma már nyomon követhetik az aktuális értékpapír-egyenlegüket.

Hibázott a szakma is: háttérbeszélgetésekből tudjuk, többen is látták, mi folyik a szomszédban, de senki sem figyelmeztette a kisbefektetőket. Akik persze a végső kárvallottjai az ügynek, s egy év elteltével nemcsak a valódi felelősök megnevezését hiányolják, hanem a pénzüket is. Bár a quaestorosoknak sokszor a fejükhöz vágják, hogy „meggondolatlanul” bedőltek a brókercégek által ígért magas kamatoknak, s azt is, hogy a kockázatos vállalati kötvények után alapvetően nem jár kártalanítás, kétségtelen, hogy példátlan csalássorozat áldozataivá is váltak. Számukra elkeserítő, hogy egy év elteltével még mindig nem teljesítették maradéktalanul a követeléseiket. Pedig a kormány a Quaestor-törvény elfogadtatásával kivételes helyzetet teremtett nekik, ami persze erősíti a gyanút: azért olyan feltűnően sietős számára az ügy rendezése, mert nem szeretné, ha az esetleges kártérítési perek során kiderülnének kényes részletek a Quaestor-befektetésekkel kapcsolatban.

A Quaestor-ügy végső tanulsága még várat magára, de egy dolog kiderült: a magyar kézben lévő bank- és pénzügyi rendszer sem jelent garanciát semmire, ha a tulajdonosok csalók vagy kóklerek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »