A nagy duett: kóstoló repedt fazékból

A vasárnap indult negyedik évad nem lesz a vájt fülűek és a bölcsészek kedvence: a műsor minden eddiginél súlyosabb audiovizuális csapást mért a nézőre.

Ha elsősorban nem munkahelyekről és életekről szólna a tulajdonosváltással szellemi Bastille-t építő TV2 újabb mélyrepülése, akár örülhetnénk is, hogy a nézettség padlózásával kevesebb agysorvasztó tartalom jut a csalódott tévénézőnek. Bár ami a csatorna jövőjét illeti, megnyugodhatunk: a kereskedelmi televíziózás egykori zászlóshajója nem süllyedhet el, mert a mögötte álló érdekek biztos kézzel navigálják át Szküllák és Kharübdiszek között. Ebben a feszült helyzetben mindenesetre a szórakoztató tartalom felturbózása tűnik a legésszerűbb lépésnek.

A nagy duett talán az egyetlen olyan műsor a celebkeltető csatornán, amely a kereskedelmi tévék kínálatáról eleve tudomást nem vevő nézőt is képes a képernyő elé szögezni. Mondanunk sem kell, ebben nem kis szerepe van annak, hogy a műsor profi énekesekből, és persze celebekből és botrányszereplőkből kevert sztárpárjai elkerülhetetlenül hülyét csinálnak magukból. Ez legtöbbször úgy jön össze, hogy a rokokó csomagolása ellenére is roppant egyszerű műsorban mindig akad, aki véresen komolyan veszi a küldetését.

A vasárnap indult negyedik évad nem lesz a vájt fülűek és a bölcsészek kedvence: a műsor minden eddiginél súlyosabb audiovizuális csapást mért a nézőre, és a TV2 holdudvarához tartozó celebfelhozatal sem ígért semmi jót. Pedig kis merészséggel igazán összegereblyézhettek volna legalább néhányat a sztármátrixon kívüli világ izgalmasabb (értékesebb?) lakói közül. Szinte pironkodva írom le, hogy A nagy duett ennek ellenére nézhető, sőt, kifejezetten élvezetes műsor, amely nem utolsósorban a műsorvezető-páros Majka és Liptai Claudia, valamint a zsűri meglepően szellemes összjátékának köszönheti sikerét.

Bár Kasza Tibor vezetékneve összecseng a benne rejlő képernyős lehetőséggel (a Kasza című műsor nemrég elvérzett), a könnyűzene lealjasításának hőskorából ránk száradt médialény mára levedlette manírjait, önkritikus kikacsintásokkal színezett gyorsbírálataival pedig a műsor bástyájává építette magát. Mellette a szakmaiságot képviselő Szulák Andrea és a francia rádiós Cooky sem tud kibontakozni, annak azért örülünk, hogy a magyar nyelv által verbális kihívások elé állított külföldiek sorából Cooky helyett nem Fekete Pákóra esett a választás. A Rózsaszín párducban Peter Sellerst szinkronizáló Márkus László is elégedetten csettintene a francia akcentus hallatán.

Az évadot Varga Viktor és exének bizarr Tarzan-show-ja nyitotta nagy lendülettel, aranyoskodva sokkoló performanszuk és Cynthia Dictator repedtfazék hangja baljós árnyként vetült a későbbiekre. Kiesésük a műsor végén remélhetőleg sokaknak nyújtott megnyugvást. Borzasztó hangokban persze a továbbiakban sem volt hiány, egy végső soron éneklésről szóló műsorban, ha mégoly szórakoztató is a sok bénázás, nyilván kell néhány színvonalas produkció, hogy ne kapjunk hirtelen a távirányító után.

E tekintetben Keresztes Ildikó és Schobert Norbert közös fellépése felemásra sikerült: a koleszterinmészáros látványa ketrecbe zárt, olajozott testű szexrabszolgaként, zsírtaposó mozgáskultúrája és a zenetörténet egyik leggagyibb diszkóslágerének végén elengedett eunuchsikoly azért olyasvalami, amit nehezen felejtünk. A legjobb produkciót kétségkívül Hevesi Tamás és a szépségkirálynő Kulcsár Edina nyújtotta a túlszeretett Hooligans egyik slágerével, amivel begyűjtötték a zsűritől kapható maximális pontszámot. Talán a Berki Krisztián kéjes ogrearca és fenyegető droidmozgása keltette instant félelem lehetett az oka annak, hogy a heremángorolt kiborg és Fésűs Nelli Dzsingisz kánja ugyanennyi pontszámot kapott.

Már csak egy Vajna Tímea–Kovács Ákos-duett hiányzik az évadból. De ahogy Esterházy Péter tartja: „Bizonyos szint fölött nem süllyedhetünk egy bizonyos szint alá.” Vagy majd legközelebb.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »