A nácikat is átverte a legendás festményhamisító

A nácikat is átverte a legendás festményhamisító

Tavaly év végén volt hetven éve, hogy elszökött a földi igazságszolgáltatás elől Han van Meegeren. A világ talán leghíresebb hamisítója 1947-ben szívrohamot kapott, mielőtt elkezdhette volna letölteni egyéves börtönbüntetését. Az enyhe ítélet azért született, mert kiderült, hogy a festő nem a holland nemzeti kincseket játszotta a nácik kezére, csak a saját, szinte tökéletes hamisítványát.

http://mno.hu/

Persze a kár, amit hamisítóként okozott, így is tetemes volt: leghíresebb hamisítványát, Vermeer soha nem volt festményét, az Emmaus vacsoráját óriási összegért értékesítette. Nem beszélve arról az erkölcsi csapásról, amit a művészettörténészekre mért. A képet az egész világon eredetinek hitték, óriási felhajtás közepette állították ki Rotterdamban 1938-ban. Tömegek zarándokoltak el, hogy megilletődve csodálják a Franciaországban frissen előkerült, addig ismeretlen Vermeer-képet.

Van Meegeren ennek ellenére legenda lett, mert átverte a nácikat, ráadásul a Vermeer-hamisítványért a vallomása szerint kétszáz kisebb holland műalkotást kapott tőlük, amivel még meg is mentett kulturális javakat a nácik kezei közül.

Ha nem szól bele Han van Meegeren történetébe a második világháború, lehet, hogy sosem derült volna fény a hamisításra, és ma is csodájára járnánk a holland mester harminchatodik alkotásának. Van Meegeren valószínűleg erre készült. De a történelem úgy hozta, hogy jóval hamarabb lehullt a lepel.

A háború után az ismert festő bíróság előtt találta magát. Azzal vádolták, hogy Hermann Göring kezére játszott holland műkincseket. És valóban ő volt az, aki a német megszállás alatt, 1942-ben közvetítők útján eladta Göringnek Vermeer Krisztus és a házasságtörő asszony című alkotását. Csakhogy Vermeer nem festett soha ilyen képet, épp ahogy Emmaus vacsoráját sem. Göring a rezidenciájában állította ki a festményt, amely aztán a háború előrehaladtával más alkotásokkal együtt egy ausztriai raktárba került, a szövetségesek találták meg.

Hírdetés

http://mno.hu/

http://mno.hu/

A hamisító nem vállalta magára a vádakat, hanem azzal állt elő, hogy a Göringnek átjátszott Vermeer-képet valójában ő festette, és azon kívül még öt másikat, nem beszélve más mesterek műveiről, például Pieter de Hoochs-hamisítványt is piacra dobott az 1937 óta eltelt nyolc évben. A bíróság „hiszem, ha látom” alapon nem mindennapi bizonyítást rendelt el: Van Meegerennek az előzetes letartóztatásban festenie kellett, hogy bemutassa, milyen tökéletesen képes imitálni a régi németalföldi mestereket. És van Meegeren minden további nélkül kirázott a kisujjából még egy vadonatúj, soha nem létezett Vermeer-képet, az utolsó hamisítványát: ez volt a Krisztus az írástudók között.

A franciaországi műteremben talált alkotásokat lefoglalták, és később elárverezték. Óriási tömeg tolongott, hogy láthassa a műveket, amelyek vagy megszólalásig hasonlítottak az eredetikre, vagy teljesen új, soha nem létezett képek voltak, amelyek híven utánozták valamelyik németalföldi festő stílusát.

Megfestett például híres festményeket kicsit átértelmezett változatban, az eredeti festő stílusában és aláírásával. Ilyen volt például a Malle Babbe, Haarlem boszorkánya, aki dologházban tengeti napjait, elmeháborodott és alkoholista. Az eredeti festő, Frans Hals söröskriglivel és ördögi vigyorral az arcán ábrázolja, a vállán bagoly ül. Van Meergerenéről azonban hiányzik a bagoly, és a nő nem az asztalra dől, hanem maga elé emeli a söröskorsót – a stílus és az aláírás is Frans Halsé. Ezt a műtermében találták meg, amikor lefoglalták az ott őrzött képeket, és a technikai eszközök egész arzenálját. Van Meegerennek már a saját festői pályája sem jövedelmezett rosszul, de a hamisítványok eladása után végképp volt mit lefoglalni nála. Gyűjteni kezdte kedvenc korszaka, a németalföldi aranykor műalkotásait, palotája volt Amszterdamban és fényűző, 12 szobás villája Franciaországban.

Alapvetően mégsem a pénz miatt lett tudatos és profi hamisító, elszántsága sértett hiúságból táplálkozott. Az eredetileg építésznek tanuló fiatal van Meegeren elszántan menetelt előre a festővé válás útján. Csak az építészeti tanulmányok után sikerült beiratkoznia a képzőművészeti egyetemre, és itt is változó eredménnyel végzett: portréfestészetből például megbukott. Zsánerfestőként viszont gyorsan közkedvelt lett Hollandiában. Hiába kezdett elterjedni a szürrealizmus és a kubizmus, a szalonok falára továbbra is legelésző őzikéket, ábrándos leánykákat, bibliai jeleneteket és zöldellő patakpartokat aggattak legszívesebben a holland polgárok. Az európai elit tagjai pedig a saját képmásukat.

Van Meegeren mindegyikkel tudott szolgálni. Az őz című rajzával robbant be a holland köztudatba, de már azelőtt is sok képet eladott. Bibliai témájú festményeit 1922-ben a hágai Kunstzaal Biesingben mutatták be, és az utolsó darabig megvásárolták a falról. Portrékkal is jól keresett. Megbízói – a francia, angol és amerikai felső tízezer tagjai – épp azért értékelték portréfestőként, ami miatt a kritikusok elítélték: mert a képei a XVII. századi holland festészetre emlékeztettek. 1927-ig jó kritikákat is kapott, de a szürrealizmus és a kubizmus hollandiai elterjedése megváltoztatta ezt: véget értek a sikerek, többé nem tekintették Van Meegeren festményeit jónak, sőt: szemére hányták, hogy nem eredeti, hanem régebbi korok festészetét mímeli, még csak nem is igazán jól.

Van Meegerennél a kritikai kudarcok után elszakadt a cérna. Harci Kakas címen lapot alapított egy másik festővel és egy újságíróval közösen, ebben támadta vissza a kritikusokat. Meg nem értett zseninek tartotta magát, és bizonyítani akart. Legalább azt, hogy nemcsak ügyetlen másolója a holland aranykor mestereinek, hanem tökéletesen tudja őket imitálni. Olyan tökéletesen, hogy azt már gyakorlatilag eredetinek kell tekinteni. És tényleg annak tekintették. Talán nem véletlenül legenda Van Meegeren a mai napig. A Vermeer-hamisítás nem egyszerűen a sovány, bajuszos, cigarettázgató zsánerfestő bosszúja volt a mellőzöttsége miatt, hanem annak a jelképe is, hogy hamis és valódi, giccs és műremek között milyen keskeny a határ.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »