A munkát elkezdtük, azonban még közel sem vagyunk a végén!

A munkát elkezdtük, azonban még közel sem vagyunk a végén!

Fordulóponthoz érkezett a Baross-pályázatok legutolsó köre, a 2019 decemberében meghirdetet Baross-19-KKV/KMG kiírás, amely elsősorban a kis- és középvállalkozókat (KKV) beleértve a mezőgazdászokat célozta meg. Amint Iván Tamástól, a Baross Alapítvány igazgatójától megtudtuk, a pályázati kör végénél járunk, lassan az összes pályázóhoz sikerült eljuttatni a támogatást.

Ez pedig nem kevés, hiszen ebben a körben 2268 pályázatot hirdettek ki nyertesnek.

Hírdetés

Ez összehasonlítva a 2017-ben meghirdetett kisléptékű pályázatok első körével jelentős növekedés, akkor a nyertes pályázatok száma alig valamivel haladta meg az 1500-at. Ez a növekedés sikerként könyvelhető el, de arról is tanúskodik, hogy a magyarlakta járások vállalkozói bízni kezdtek a Baross-programban.

Iván Tamás elmondta, hogy az 1396 nyertes KKV pályázó mellett ismét nagyon sok a mezőgazdász, ami azért is fontos, mert a Baross Terv kiemelten kezeli a mezőgazdaságot, mint ágazatot. Az első pályázati kör 600 feletti nyertes agrárpályázóinak száma ebben a körben 872-re emelkedett.

A részletekről, hogy mely járásokban voltak a legsikeresebbek a pályázók, hogy miként befolyásolta a koronavírus a pályázati kör lebonyolítását, hogy milyen új pályázati kiírásokat terveznek a Baross Alapítványnál és a CED Hálózatnál, a jövő heti, április 20-án megjelenő Magyar7 hetilap 2021/16. számában olvashatnak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »