A munka heve

JEGYZET – Egyre nagyobb élvezettel figyelem, mennyire ég a munka azoknak a kezében, akiknek a feladata az autóbusz- és villamosmegállókat, illetve  a közutak, sínek közötti keskeny sávot tisztán tartani. 

Előrebocsátom, hogy csak nagyváradi viszonylatban tudok beszélni, lehet, máshol kevésbé szorgalmasak, vagy netán sokkal inkább azok. Egyszóval nálunk három ember foglalatoskodik a sepregetéssel, mégpedig az alábbi ütemterv szerint: az első nekilát a körülbelül tíz méter szélességű rész egyik oldalán sepregetni, igyekszik minél nagyobb port kavarni, különösen ha álldogál néhány ember a megállóban. Szépen, tempósan dolgozik, nem siet el semmit, majd középtájon, a várakozókkal egy vonalban „leparkírozza” az összegyűjtött szemetet, és villámgyorsan eltűnik.

A másik oldalon ekkor bukkan elő a második sepregető, és az elsőhöz hasonlóan tesz eleget munkaköri leírásának, csakhogy neki igazodnia is kell az első kupachoz. Igazodik, odahúzza a port és a cigarettacsikkeket, majd ő is elillan. Valószínűleg a drámai hatás fokozása végett eltelik néhány másodperc, mire felbukkan a harmadik, akinek viszont a seprű mellett egy hosszú nyelű lapátféle is van a kezében.

Ezúttal a forgatókönyv enged némi szabadságot a szereplőknek, mivel láttam olyat, aki egyetlen mozdulattal a lapátra emelte a szemetet, de volt olyan is, aki előbb még formázgatta egy kicsit a por- és hamukupacot. A végkifejlet is változó, mivel van olyan megálló, ahol létezik szabályos szemétkosár (helyesebben műanyag szemétláda), ha igen, ebbe öntik a nyeles lapát tartalmát, ahol viszont nincs, ott vagy belép egy negyedik szereplő, szemeteszsákkal a kezében, vagy a három közül az egyik előhúzza a szóban forgó zsákot a rejtekhelyéről. A lényeg, hogy amikor már nincs szemét, akkor átmennek a túloldalra.

Persze ha az ember többet közlekedik, érdekesnél érdekesebb jelenetek tanúja lehet. A minap például a villamosmegállóban arra lettem figyelmes, hogy az akciót lezáró harmadik szereplő felfedezett egy csikket a villamossínek között, megpróbálta seprűjével kikotorni, de a távolból már csengetett az érkező jármű, ezért halált megvető bátorsággal benyúlt, és kézzel kiemelve a csikket a társai által összehordott kupacra dobta, majd beemelte a lapátba. Jóleső érzés fogott el: milyen jó ilyen pontos, alapos munkát látni, érezni a munka hevét. Kár, hogy ezeknek a szorgalmas embereknek nem jut valamilyen értelmesebb, hasznot hajtó munka. Talán azt is ugyanígy elvégezhetnék.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »