A múltat végképp eltörölni: lefestették, eltüntették az Origo-nevet

A múltat végképp eltörölni: lefestették, eltüntették az Origo-nevet

Sokakat az Origo munkatársai közül is váratlanul ért, hogy a szerkesztőségen belül megkezdődött a Száraz István vezérigazgató által áprilisban beígért arculat- és brandváltás: kedden elkezdték lefesteni az Origo-feliratokat, leszaggatták az üvegfelületekről a régi origós fóliákat is.

Információink szerint egyelőre nem a médiavállalat tervezett költözése áll a háttérben, 2018. január végéig érvényes bérleti szerződésük van a Central cégcsoporttal a Montevideo utcai székház egyik emeletének használatáról.

Nem szólnak hírek az Origo brand (egyébként kiszámíthatóan veszteséges) felszámolásáról sem, inkább egyfajta belső arculatváltás történik: a cég már New Wave Media Zrt. néven működik tovább, ez a név szerepel levelezésük fejlécében, és valószínűleg felkerül majd a falakra is. 

http://mno.hu/

Mindez szerves része a hírportál két év alatt lezajló, teljes koncepcióváltásának: a kormányközelivé váló oldalnál szinte csak a változatlan domainnév emlékeztet az 1998-ban elinduló portálra. A 2016 tavaszán Száraz István vezérigazgatóval érkező vezetőség – a főszerkesztőből idővel tartalomigazgatóvá avanzsáló György Bence és Gábor László István hírfőszerkesztő – fokozatosan teljesen átalakította és kicsontozta a szerkesztőséget, ahonnan 2016 nyara óta tucatnyi újságíró, hírszerkesztő, rovatvezető távozott, vagy éppen rúgták ki őket.

A március elején bejelentett nagy kirúgási dömping után – ekkor hét embert küldtek el a szerkesztőségtől – távozott a techrovat teljes csapata, felállt Zirig Árpád, a Táfelspicc vezetője, és felmondott egy gazdasági újságíró, Pálfi Károly is. Féléves fennállása után megszűnt az Origo aloldalaként működő, de szellemiségében teljesen független Unikornis.

Április 24-én pedig Vajda Judit, a tévé rovat munkatársa  távozott: a 24.hu-nak adott indoklása szerint nem akar egy légtérben dolgozni olyan emberekkel, akik kiszolgálói olyan lejáratókampányoknak, mint amit az Origo a Riposttal közösen vitt Gulyás Márton ellen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »