A Most-Híd megkérdőjelezi az idegenforgalmi és sportminisztérium létjogosultságát

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke a Koalíciós Tanács legközelebbi ülésén a koalíciós partnerek elé akarja terjeszteni az önálló idegenforgalmi és sportminisztérium létesítéséről szóló javaslatot. A Most-Híd ennek kapcsán felteszi a kérdést, vajon tényleg szükség van-e egy új tárcára, amelynek létrehozása és működtetése növelné az állami kiadásokat.

Debnár Klára, a párt szóvivője erről a következőket nyilatkozta a TASR hírügynökségnek: „Eltekintve attól, hogy az idegenforgalmat és a sportot támogatni kell, a Most-Híd pártban feltesszük a kérdést, vajon szükséges-e ehhez létrehozni egy újabb minisztériumot, és ezzel növelni az állami kiadásokat?”

Ján Mažgút, a Smer-SD szóvivője is azon a véleményen van, hogy mind az idegenforgalom, mind a sport több figyelmet érdemel. „Úgy tekintünk erre a témára, mint a közeledő parlamenti választások után felálló új kormányra váró kihívásra” – tette hozzá.

Hírdetés

Miroslav Sopko (OĽaNO) parlamenti képviselő úgy véli, egy ilyen minisztérium létesítése nem lenne más, mint a „közpénzek felesleges elherdálása”. „A kormánynak inkább a turisztikai jellegű vállalkozások támogatására kellene hangsúlyt fektetnie, illetve az oktatási tárca és a sport hatékony összekapcsolására” – tette hozzá.

Az SaS párt közleményében leszögezte: Szlovákiának nem új minisztériumokra, hanem szakképzett miniszterekre és hozzáértő kormányra van szüksége, a fejlődéshez pedig  minden egyes szektornak, függetlenül attól, hogy mivel foglalkozik, jó vállalkozói környezetre” – tette hozzá Jana Kiššová, az SaS alelnöke. A jó vállalkozói környezet alapja szerinte az, hogy a piacon mindenkire azonos feltételek vonatkozzanak.

A parlament elnöke szerdán kijelentette: ragaszkodik az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozásához, és a Koalíciós Tanács legközelebbi ülésén a koalíciós partnerek elé terjeszti az erre vonatkozó javaslatot. Elképzelése szerint az új minisztériumnak két államtitkára lenne, az egyik az idegenforgalomért, a másik a sportért felelne. A tárca fő feladata az ország prezentálása lenne.

Danko korábban az üdülési utalványok bevezetése kapcsán is beszélt az idegenforgalmi és sportminisztérium szükségességéről. Hangsúlyozta: elengedhetetlenül fontos, hogy a jövőben létrehozzanak egy olyan tárcát, amely az említett ügyeket koordinálná.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »