A Monarchia ékkövének volt egy sötétebb arca is

A Monarchia ékkövének volt egy sötétebb arca is

A századfordulós Budapest a gyarapodó Monarchia idején kávéházak, kaszinók, magas szintű fürdőkultúra és csodálatos építmények csillogó otthonaként ismert; túl ezen ugyanakkor létezett egy másik világ is. Ide vezetett el bennünket Maróti Zsolt Viktor, az Újkor.hu szakújságírója és a témát kutató Trádler Henrietta a Budapest Pont Százéves bűnesetek nyomában című eseményén.

A belvárosi ragyogás fénykörén túl ott volt a nép által „Csikágónak” nevezett Keleti pályaudvar és a Damjanich utca közötti rész, ahová a korabeli bűnügyi sajtó és ponyvairodalom szerint a rendőrök sem mertek kiszállni. Ez ebben a formában nyilván túlzás, ugyanakkor a hirtelen megtriplázódott Budapest sem mentesült a nagyvárosokat elárasztó, addig nem ismert bűnözési formáktól – emelte ki a metropolisszá válás árnyoldalait ismertető Maróti Zsolt Viktor.

A belső migráció okozta népességrobbanás a fővárosban ugyanis elképesztő nyomorral járt a peremkerületekben: Budapest helyben született lakói 1910-ben csak bő egyharmadát tették ki a lakosságnak, a jövevények sokszor csak lepukkant gyárépületekben kiképzett, 10-15 négyzetméteres „lakásokban” húzódhattak meg néhány koronáért hetente, sokszor nyolc-tíz ember is, ráadásul a fővárosi lakóingatlanok bő felét ilyen egyszobás „lakások” tették ki.

A Keleti-pályaudvar a Rákóczi (Kerepesi) út felől nézve, 1903. A pályaudvaron túli környék már a dualizmus idején sem számított a legbiztonságosabbnak Fotó: Adományozó: Saly Noémi / Fortepan

Ideális terep

A nyomor talaján kivirágzott az alkoholizmus, az illegális prostitúció és a bűnözés, a gyermekbűnözés, vagyon és személy elleni bűncselekmények: bankrablások, modern robbanóanyaggal végrehajtott kasszafúrások és műkincsrablások, egyszóval olyan dolgok, amelyekkel ötven évvel azelőtt a pest-budai polgárok nem találkoztak. Az erősödő értelmiséggel megjelent a fehérgalléros bűnözés is. Bandák alakultak, amelyek életvitelszerűen éltek az illegális tevékenységekből,

a kiépülő, Budapest-centrikus vasúthálózat pedig könnyen lehetővé tette a bűnözők elmenekülését az ország bármelyik zegébe-zugába.

Ráadásul 1879-ig bejelentési kötelezettségük sem volt az állampolgároknak, a bűnügyi nyilvántartás ötletszerű volt, és még a nagyvárosok sem működtek igazán együtt ezekben a kérdésekben.

Ezért 1881-ben párizsi mintára felállították a budapesti rendőrséget, új módszereket vezettek be: álruhás rendőrnyomozókat alkalmazta, jutalmat ajánlotta a körözött bűnözők elfogóinak, Pekáry Ferenc rendőrkapitány pedig  Európában másodikként meghonosította az ujjlenyomat-vizsgálatot, Krecsányi Kálmán sztárnyomozó pedig egészen nyakatekert bűnügyeknek járt sikerrel a végére.

Na de lássuk a bűntényeket, amelyek felborzolták a századforduló derék polgárainak idegzetét, akik a Friss Újság, vagy az Est című bulvárlapok vonatkozó hasábjait bújták.

Maróti és Trádler több komolyabb bűntényről is beszélt, ezek közül a legérdekesebbek Mailáth György országbíró 1883-as meggyilkolása, az 1907-es dánosi mészárlás és az asszonyirtó Kiss Béla, a „cinkotai vámpír” 1916-os esete volt.

Amatőr, de ügyes megoldások

Maróti Zsolt Viktor kiemelte a felsőház elnökének 1883-as meggyilkolását, amely alaposan megrázta a korabeli közvéleményt: Mailáth Györgyhöz kötélen ereszkedtek le az erkélyére, és a hálószobájában kötözték, majd fojtották meg, vélhetően a személyzet is benne volt. Bakancsnyomok, vérnyomok és a fojtogatástól szederjes bőrű holttest várta a nyomozókat. Mivel ekkor még épp hogy csak felállt a rendőrség, nagyon kezdetleges módszerekkel dolgoztak: a rendőrök általában polgári bejelentések, vallatás és néha pofonok segítségével próbáltak információhoz jutni. Volt ugyan boncvizsgálat, de a mászókötélen lemászást tornászokkal rekonstruáltatták, a bakancsnyomot – gipszből – egy fogorvossal öntették ki. Mindezek ellenére végül sikerült elfogni a három elkövetőt, egyikük valóban Mailáth inasa volt.

Rendőrök a századsfordulón Fotó: Budapest Főváros Levéltára / Fortepan

Családirtás a pusztában

Aztán szóba került az 1907-es dánosi mészárlás is. Július végén a község határában egy leégett csárdában négy holttestet találtak a csendőrök: Szarvas István kocsmárost, annak feleségét és leányát, valamint egy kocsislegényt.

A holttesteken baltacsapások nyomai és puskagolyó ütötte sebek látszottak, a leányt többen meg is erőszakolták, mielőtt megölték.

Az egész ország elborzadt a rablógyilkosság miatt. A gyanú hamar az országban egyébként regisztrálatlanul kóborló vándorcigányokra terelődött, a hatóság negyven lehetséges elkövetőt gyűjtött be – a tetteseket végül Krecsányi buktatta le ujjlenyomataik segítségével, amiről sokat cikkezett a sajtó, mint vadonatúj módszerről.

A gyilkosok egyébként az egyik lehetséges forgatókönyv szerint megvárták, amíg csak az ő csapatuk marad a csárdában este, majd leküldték a pincébe borért Szarvas Istvánt. Amíg a házigazda lent járt, végeztek a kocsislegénnyel, de Szarvas István puskával tért vissza, ezért a cigányok elfutottak; majd többedmagukkal visszatérve végeztek az egész családdal. Amit tudtak, elvittek, majd felgyújtották a csárdát. Egyébként az eset után merült fel a cigányok nyilvántartásba vételének ötlete is.

Az első levélbomba

A magyar rendőrség teljesítménye nemzetközi elismerést is kiváltott, mondta Maróti: 1912-ben a London Szálló főpincérének lányát, Schwartz Gizellát feldaraboló gyilkos, Rumpf János esete – amelyet szintén Krecsányi göngyölített fel – még a New York-i rendőregyetemen is tananyaggá vált. Szóba került Mágnás Elza halála (amelyről itt olvashat bővebben), és volt még egy pokolgépes merénylet is – egy féltékeny férj, Junga Sebő szerette volna a postán feladott ajándékküldeménnyel kedvét szegni a feleségének udvarló, de vele párbajra nem hajlandó Mátyássy Zoltán katonatisztnek, aki súlyos sérülésekkel került kórházba, de nem fordult a hatóságokhoz – ez igazolni látszik a szerelmi szálat.

A cselédmészáros cinkotai vámpír

Ugyanakkor maguk a bűnözők is szert tehettek nemzetközi hírnévre, mint például Kiss Béla, a sorozatgyilkos. A megbízható és kellemes emberként ismert cinkotai bádogosról Trádler Henrietta elmondta, a hadba vonult férfi akkor bukott le, amikor 1916-ban műhelyében a hordókat felfeszítették – egyes beszámolók szerint pénzéhes szomszédok, mások szerint rekviráló katonák. A bádoghordókból ugyanis női holttestek kerültek elő, szám szerint hét: jellemzően harmincas éveikben járó cselédek – gyaníthatóan mindegyikük így vagy úgy a férfi szeretője, barátnője volt.

Kiss ugyanis szerette a nőket, viszont, mint kiderült, gyakorlatilag sosem dolgozott: Hoffmann néven adott fel társkereső hirdetéseket a Friss Újságban, erre a rétegre specializálva; a nőkkel aztán közösen elmulatta a hozománynak szánt vagyonkájukat, majd végzett velük. Házában a nyomozók egyébként nőkkel folytatott levelezései mellett bűnügyi ponyvaregényeket is találtak, vélhetően innen is inspirálódott Kiss.

A hazajáró kísértet

A bádogosmester egyébként valószínűleg már korábban, 1915-ben elhunyt, a szerbiai Valjevóban, tífuszban – ugyanakkor legendája olyan erős volt, hogy még a harmincas években is váltig állították New York-i magyarok, hogy házmesterként látták az öreg Kisst. A sorozatgyilkos legendája addigra bejárta a világot. Valós, meg nem talált áldozatainak számát két tucatnyira tették, ami elképzelhető annak fényében, hogy azok jellemzően családi támasz nélkül Budapestre költözött cselédek voltak. Ők is, akár az elkövető, nyom nélkül felszívódhattak a zegzugos nagyvárosban – tette hozzá Trádler.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »