A Momentum Márki-Zay Pétert támogatja, aki szerint Dobrev után Orbán jönne

A Momentum Márki-Zay Pétert támogatja, aki szerint Dobrev után Orbán jönne

Márki-Zay Pétert támogatja a Momentum, jelentette be a párt elnöksége egy csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatón, melyen megjelent Karácsony Gergely és Dobrev Klára kihívója is.

A Momentum arra sarkallja az ellenzéki pártokat, hogy nyilvánítsák ki támogatásukat valamely jelölt mellett, ugyanakkor szerintük világos, hogy azért kell Márki-Zay Pétert támogatni, mert ő nagyobb eséllyel győzi le Dobrevet, akinek 2022-ben a Gyurcsány Ferenc miatti magas társadalmi elutasítottsága miatt legkevesebb esélye lenne Orbán Viktort leváltani.

Márki-Zay a Momentum és az MMM győztes egyéni előválasztási jelöltjeit felsorakoztató sajtótájékoztatón azt mondta, a Momentum támogatása azt jelenti számára, hogy nem maradt egyedül a küzdelmében, célja pedig az, hogy meggyőzze a bizonytalan szavazókat, sőt akár azokat a fideszeseket is, akik csalódtak a kormányban.

Hírdetés

Kijelentte ugyan, hogy nem Dobrev Klára az ellenség, hanem Orbán Viktor, ugyanakkor szerinte a DK miniszterelnök-jelöltjének „személyes kivállóságai ellenére” az a hátránya, hogy a Gyurcsány-ellenesség már reflexként épült a magyar társadalomba, a magyar emberek a név hallatán is az ellenkező irányba kezdenek futni  -mondta, kijelentve, hogy

Dobrev Klára egyértelműen a legesélytelenebb kihívója Orbán Viktornak, ezért ha ő nyer, nagy valószínűséggel Orbán is nyerni fog.

A sajtótájékoztatón ettől függetlenül Fekete-Győr András momentumos elnök és Márki-Zay Péter sem akarta kijelenteni, hogy Dobrev biztos vesztesként indulna 2022-ben, hiszen ebben az is közrejátszik, hogy ha ő nyer, akkor minden ellenzéki erőnek őt kell támogatnia.

Fekete-Győr újságírói kérdésre azt mondta, az elnökjelölti választáson elért eredménye miatt önmagával szemben kezdeményezett bizalmi szavazásra még a héten sor kerül, de nincsenek benne félelmek emiatt. Márki-Zay Péter egy másik felvetésre reagálva azt mondta, az új Országgyűlésben alapvetően az Új Világ Néppárttal képzelne el egy jobbközép frakciót, de ha erre nem kerül sor, akkor marad az eredeti tervnél, miszerint részben Karácsony Gergely vezette a Párbeszédhez ül be képviselőnek.

A Karácsony Gergely által kezdeményezett szombati vitát Márki-Zay elfogadta, és kifejezetten a Partizán adását kérte ennek lebonyolításához.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »