A minisztérium elemzi a Szputnyik-szerződés nyilvánosságra hozásának lehetőségét

A minisztérium elemzi a Szputnyik-szerződés nyilvánosságra hozásának lehetőségét

Az egészségügyi minisztérium elemzi a Szputnyik V-vakcinák megvásárlásáról szóló szerződés nyilvánosságra hozásának lehetőségét, melyet Szlovákia kötött a gyártó céggel – mondta Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője.

„Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter a hivatalba lépése óta körültekintően foglalkozik ennek a megörökölt problémának a megoldásával, hogy biztonságos oltást nyújtsunk Szlovákia lakosságának” – tette hozzá a szóvivő. A szerződés feltételei miatt a minisztérium nem kommentálhatja a nyilvánosságra került részinformációkat. A tárca leszögezte, a fő cél, hogy minél több embert minél gyorsabban biztonságosan beoltson a nyájimmunitás elérése céljából, mert csak így védekezhetünk hatékonyan a vírus ellen.

Hírdetés

Zuzana Čaputová a szerződés és a vakcinák visszaadását kérő orosz levél áttanulmányozása után csütörtökön kijelentette, hogy a Szputnyik V vakcinák megvásárlásáról szóló szerződést kötelezően nyilvánosságra kellene hozni.

Azt is hozzátette, a vakcinák visszakérésének nem az az oka, hogy a Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (ŠÚKL) hivatalosan nem akkreditált laboratóriumban végeztette az orosz oltóanyag bevizsgálását.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter múlt heti moszkvai tárgyalása után arról tájékoztatott, hogy Oroszország felmondta a Szlovákiával kötött szerződést és kéri vissza a 200 ezer adag vakcinát. Szerinte az oroszok rendkívüli módon megkárosítva érzik magukat, mert a ŠÚKL hivatalosan nem akkreditált laboratóriumban végeztette a bevizsgálást, és az eredmények az egész világon rontották az orosz oltóanyag megítélését.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »