A Mindennapos Éneklés Bizottsága nem akar kényszert a zenéből

Mindennapos éneklés bevezetését szorgalmazta Balog Zoltán miniszter tavaly nyáron. A cél érdekében szeptemberben megalakult a Mindennapos Éneklés Bizottsága, amelynek munkájáról az eltelt fél évben nem sokat lehetett hallani. Mint a Magyar Nemzet megtudta, a testületnek már van munkaterve a mindennapos éneklés bevezetésére, amelyet a szakmai visszajelzések alapján folyamatosan alakítanak.

Mindennapos éneklést vezetne be a kormány – jelentette be Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője még tavaly augusztusban egy kórusfesztivál után. A miniszter elmondta, ez nem a tananyag növelését jelentené, mert azt inkább csökkenteni szeretnék, inkább egy olyan lelkületet vinnének az iskola életébe, amelyből azok is profitálnak, akiknek nincs túlságosan jó hangjuk. Balog később az Origó kérdésére, hogy melyik dalt kellene mindenképpen a tananyagba tenni, még az „A csitári hegyek alatt” című népdalt is elénekelte.

Megalakul a Mindennapos Éneklés Bizottsága

A bejelentést tettek követték, amelynek nyomán tavaly szeptember végére megalakult a Mindennapos Éneklés Bizottsága. A testület tagjai közé Kodály Zoltánnét, Mindszenty Zsuzsánnát, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek (Kóta) elnökét, Ittzés Mihályt, a Magyar Kodály Társaság elnökét, Vigh Andrea egyetemi tanárt, a Zeneakadémia rektorát, Nemes Lászlót, a Kodály Intézet vezetőjét és Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert választották. A tiszteletbeli elnök Kodály Zoltánné, az operatív vezető pedig Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár lett.

A Mindennapos Éneklés Bizottsága célul tűzte ki, hogy szakmai javaslatot tegyen arra, hogy az iskolai kórusok „védett időben” énekelhessenek, valamint hogy felmérje, mikor és milyen erőforrások bevonásával válik elérhetővé, hogy az ének-zene tárgyat csak szaktanár taníthassa az iskolákban. Mindszenty Zsuzsánna pedig még augusztus elején azt nyilatkozta az MTI-nek: kétéves munkatervet dolgoz ki a Kóta a mindennapos éneklés megvalósítására. Úgy vélte, ez nem feltétlenül jelentene óraszám-növekedést, bár ahogyan az elmúlt években bizonyos osztályokban bevezették a heti két énekórát, reménykednek, hogy ez a felsősöknél is általánossá válhat. Emellett Balog ígérte: azért, hogy minden iskolában legyen iskolai kórus, a tárca pályázatot ír ki új iskolai kórusok alakítására, valamint a működő kórusok fejlesztésére.

Folyamatosan alakul a munkaterv

A Mindennapos Éneklés Bizottság munkájáról viszont fél évvel ezelőtti megalakulása óta nem lehetett hallani. Ezért a Magyar Nemzet szerette volna megtudni, hogy működik-e még a testület, és ha igen, mi valósult meg célkitűzéseikből. Ugyanakkor hiába küldtük el kérdéseinket az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) hetekkel ezelőtt, nem érkezett válasz. Annak ellenére sem, hogy kollégánk több alkalommal is telefonált az Emmi sajtóosztályának, ahol újra és újra megígérték: ismételten továbbítják megkeresésünket az illetékeseknek.

Lapunknak ugyanakkor sikerült más hivatalos, ám neve elhallgatását kérő forrásból tájékozódnia. Mint megtudtuk, a bizottság továbbra is működik, üléseit néhány havonta tartja, a tagok pedig nem részesülnek tiszteletdíjban. A mindennapos éneklés megvalósítására a Kóta már az első bizottsági ülés alkalmával letett az asztalra egy munkatervet, amelyet a szakma visszajelzései alapján folyamatosan alakítanak. A „terepen” tanító énektanároknak szakmai konferenciákon van módjuk hozzászólni a mindennapos énekléssel kapcsolatos munkához. Forrásunk hangsúlyozta: a mindennapos éneklés elképzeléséhez nem társult hasonló óraszámbeli törekvés, mint a mindennapos testneveléshez. A bizottság célja a hosszú időn át tartó, folyamatos kis változások elérése, mivel „nem lenne jó kényszerként megélni azt az óhajt, hogy a zene legyen a mindennapok része”.

Egyelőre kórus sincs minden iskolában. Az énekkarok számával kapcsolatban lezárt statisztikai adatok a 2014/15-ös tanévről vannak. Ezek alapján az intézmények közel kétharmadában működnek kórusok. Az általános iskolák és a gimnáziumok közül 1686 intézmény rendelkezett énekkari csoporttal, ami az összes általános iskolai és a gimnáziumi intézmény 63 százaléka. Jelenleg zajlik a pályázatkiírást előkészítő munka, hogy az énekkari csoportok száma növekedhessen.

A Mindennapos Éneklés Bizottsága egyébként a mai napon tartotta legutóbbi ülését. A Magyar Nemzet megkereste Mindszenty Zsuzsánna bizottsági tagot, aki nem kívánt nyilatkozni arra hivatkozva, hogy hamarosan hivatalos sajtóközleményben adnak felvilágosítást munkájukkal kapcsolatban.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »