A mindenkori vesztesek, üldözöttek krónikása volt – Gyöngyössy Imrére emlékeztek Budapesten

A mindenkori vesztesek, üldözöttek krónikása volt – Gyöngyössy Imrére emlékeztek Budapesten

Október 13-án este a Budapest Music Centerben A holnap reménye címmel a BMC és a Projekt Kft. szervezésében levetítették Petényi Katalin és Kabay Barna Gyöngyössy Imréről (1931–1994) szóló három filmjét. A szép számú közönség láthatta a Stigma című verseskötetéből készített versfilmet és a Remény és mítosz című, kétrészes dokumentumfilmet.

A vetítés után beszélgetésre került sor, amelynek résztvevői Gyöngyössy két egykori alkotótársa: özvegye, Petényi Katalin művészettörténész és Kabay Imre filmrendező, producer, valamint Várszegi Asztrik püspök, emeritus pannonhalmi főapát és Jordán Tamás, a Nemzet Színésze, színházigazgató voltak. A beszélgetést Molnár Antal, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója vezette.

A megjelenteket Molnár Antal köszöntötte. Emlékeztetett rá, hogy Gyöngyössy Imre egy dél-dunántúli kis faluból, az értényi körorvos fiaként került Pannonhalmára 1940-ben, az akkor kifejezetten elitképzést megcélzó gimnáziumba, amely számára egy életre szóló kulturális és lelki indíttatást adott. A BTK TTK igazgatója negyvenöt évvel később került diákként ugyanebbe a tanintézménybe, amelynek filmklubja nagyon híres, hiszen az ország legöregebb mozigépésze, Pintér Ambrus bencés tanár működteti évtizedek óta. Molnár Antal legalább száz filmet látott pannonhalmi gimnazistaként, de csak nagyon kevés maradt meg benne igazán mélyen, visszaidézhető képsorokként a fejében. Ezen nagyon kevés film közé tartozott az Oscar-díjra jelölt Jób lázadása, melyről ezt mondta: „Diákkorom talán legmeghatározóbb filmélménye. Már akkor feltűnt, hogy a rendezőtől, akiről mondták, hogy pannonhalmi diák volt, más filmet nem ismertünk, lényegében nem is hallottunk róla, holott nyilván nem ez volt az egyetlen filmje.” Később, megismerve Gyöngyössy Imre többi alkotását, megragadta mélységesen empatikus kiállása az üldözöttekért, a szenvedélyes, már-már megszállott kötelességtudat, a híradás a pusztulásra ítélt közösségek, emberek, kultúrák utolsó nyomairól.

Molnár Antal az ismert mondást idézte: a történelmet a győztesek írják. De hozzátette: az igazi művészetet viszont a vesztesek. Gyöngyössy Imre a vesztesek krónikása, ezzel a tudatosan választott szereppel ő maga sem lehetett győztes a Kádár-korszak Magyarországán. Börtönélményeiből táplálkozó költészete és filmjei, az elpusztított vidéki zsidóságnak nagyon hiteles mementót állító filmeposza és dokumentumfilmje, a társadalom perifériáján élő cigánysággal foglalkozó munkája érthető módon vívták ki a korszak hivatalos cenzorainak és megmondó embereinek ellenszenvét, és ez végül az önkéntes németországi kitelepüléshez és egy új élet megteremtéséhez vezetett 1980 után. A történettudományi intézet kutatóközpontjának igazgatójában különösen megragadt Gyöngyössy egyik, 1985-ben adott interjúja, melyben így fogalmazott: „Csak a másokért is felelősséget vállalni tudó személyiségek és az emberi jogokat biztosító közösség kölcsönhatásából születhetnek a szabad társadalmak.”

Molnár Antal szerint a költő-filmrendező művészete által európaibb magyarok, magyarabb európaiak lehetünk, és az üldözöttekért, a történelem vesztesekért való, szinte megszállott kiállása és elkötelezettsége talán közelebb vihet minket a kereszténység lényegének a megértéséhez is.

A beszélgetést vezető Molnár Antal elmondta azt is, hogy a Remény és mítosz megnézése mindig fantasztikusan nagy élmény számára. – Mi a titka annak, hogy a külföldiek – olasz, francia, angol, amerikai – filmes szakértők fantasztikusan megértették Gyöngyössy Imre filmjeit? – tette föl a kérdést.

Petényi Katalin kifejtette: férje az első játékfilmjét, a Virágvasárnapot 1968-ban rendezte, ami rendkívüli sikert aratott Európában. Előtte azonban írt egy gyönyörű forgatókönyvet a börtönélményeiből, Gitárhang esőben címmel, ezt szerette volna megrendezni. Ez a költői, látomásszerű történet, a börtönben játszódik, a barátság és az áldozatvállalás a főbb motívumai.

Hírdetés

Talán a közép-európai történelmi érzékenységet érezték meg a nyugat-európai kritikusok és fesztiváligazgatók, ami új dolog volt Európában. Nem csupán Imrére volt ez jellemző, hanem az akkoriban felfedezett Tarkovszkijra, Zanussira is – mondta Petényi Katalin. – Ez új hang volt az európai filmművészetben. Imre témaválasztásai, elkötelezettsége különleges spirituális elkötelezettséggel párosult, és nagyon erős balladai hangvétel jellemezte. Rendkívül fontos volt számára a mítosz jelenben való továbbélése, az archaikus paraszti világ ábrázolása, amely a Virágvasárnapban is megjelenik. Vagy az egyén és a közösség, a történelem harca, kapcsolata, aztán az alapvető emberi kapcsolatok – anya, fiú, testvérek, barátság, szerelem –, mindaz, ami morális erőt ad, minderre ugyancsak felfigyeltek Nyugaton.

Gyöngyössy Imre özvegye kiemelte férje rendkívüli hitét is, amely a reményt és a szeretetet erősíti az emberben.

Várszegi Asztrik emeritus pannonhalmi főapát úgy is, mint a bencés rend tudós kutatója elmondta, 1940-ben, amikor a tízéves Gyöngyössy Imre Pannonhalmára került diákként, még olasz nyelvű volt a gimnáziumuk, a családiasságot erősítették a diákotthonnal, céljuk volt, hogy a prefektusok kisközösségben legyenek a diákokkal. Várszegi Asztrik kiemelte, hogy a gyermek Gyöngyössy prefektusa Békés Gellért volt, akivel nagyon szerették egymást, az ő személye meghatározó volt számára egész későbbi életében. Asztrik atya is Békés Gellérten keresztül ismerte meg Gyöngyössy Imrét.

A beszélgetésben elhangzott, hogy Jordán Tamás nem végzett színművészetit, földmérnöki diplomája van. Az 1960-as években tagja volt a legendás Egyetemi Színpadnak, és játszott a Barokk passió című Gyöngyössy-verses drámában. Az ezt követő időszakban azon tűnődött, hogy elhagyja a színészi pályát és mérnökként dolgozik tovább. Akkoriban, 1970-ben jött létre a Huszonötödik Színház. Jordán Tamás kapott egy váratlan telefont az új teátrum vezetőségétől, hogy látták őt az Egyetemi Színpadon Gyöngyössy Imre drámájában, és felkérték, hogy vállalja el a Szókratész védőbeszéde című darabban a börtönszolga egymondatos szerepét. Igent mondott, és attól kezdve egyre több színházi feladatot kapott, vagyis a Barokk passió jelentette a pecsétet a színészi hivatására. Jordán Tamás később többször is dolgozott együtt Gyöngyössy Imrével, és figyelve arcát, tekintetét, feltűnt neki az abszolút őszintesége, valóban érdekelte a másik ember, mintha azt kérdezné: Tudsz-e valami többet az általad eljátszott figuráról, mint amennyi a szövegedben van róla? Ezzel a mentalitásával előcsalogatta a színészből a maximumot.

Kabay Barna hozzáfűzte ehhez, hogy Gyöngyössy Imrének a szemében ugyanaz volt, mint a lelkében, és ezt mindenki megérezte forgatás közben, a sminkestől a színészig. A forgatást valódi csapatmunkának tekintette, együtt élt a stábbal mindvégig.

Azt, hogy milyen szilárd hittel rendelkezett Gyöngyössy Imre, jól érzékelteti a Jób bölcsessége című verse, melyet a Jób lázadása női főszereplőjének, Temessy Hédinek ajánlott: „Hátrál hátrál hátrál az ember / Mi elől? / Mindnyájan hátrálva bukunk át / a megűzöttek / tövig elkoptatott küszöbén. / De lépésnyire mindig / ott áll mögöttünk / teremtőnk ha elesünk.”

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »