A migránsbűnözés ellen tüntettek Bécsújhelyen, hazánktól egy köpésre…

Nem nyugszanak a kedélyek Ausztriában az év eleji, nők elleni gyilkossághullám után. Szombaton Bécsújhelyen a migránsbűnözés ellen tartottak tüntetést, egy héttel azután, hogy a magyar határhoz közeli városban egy szír bevándorló megölt egy 16 éves osztrák lányt. Az év első hetében vele együtt négy nőt öltek meg Ausztriában.

Több mint 700 tüntető vonult szombaton este a bécsújhelyi vasútállomástól a főtérig, hogy a migránsbűnözés ellen tiltakozzon – hangzott el az M1 Híradójában. A Szentháromság-szobornál mécseseket gyújtottak annak a 16 éves osztrák lánynak az emlékére, akit a múlt hétvégén fojtott meg a barátja, egy szíriai bevándorló a városban.

A lány holttestére egy bécsújhelyi parkban találtak rá. A tettes az ágak és lehullott levelek alá rejtette. A rendőrök szerint az áldozat szakítani akart a férfival, aki ezért megverte és meggyilkolta. A feltételezett szír gyilkost azóta elfogták. Kiderült, már korábban is voltak rendőrségi ügyei, tavaly október óta ki akarták utasítani az országból, mégis maradhatott.

Bár még csak három hét telt el az évből, idén már négy nőt öltek meg Ausztriában, három esetben bevándorló lehetett az elkövető a gyanú szerint. Sokan attól tartanak, hogy ez a szám csak tovább fog nőni.

Hírdetés

Kedden egy 25 éves nőt szúrt le a saját, 21 éves öccse a bécsi főpályaudvaron. A gyanúsított egy etióp származású férfi. Január elején pedig egy 40 éves nőt gyilkolt meg brutálisan török férje Amstettenben.

Reptéri tranzitzóna az erőszakos migránsoknak

Az osztrák belügyminiszter a héten azt mondta, hogy tranzitzónákat hozna létre a repülőtéren az erőszakos migránsok számára. Herbert Kickl terve szerint a zónát csak egy irányba hagyhatnának el a bűnelkövető migránsok: méghozzá a hazájuk felé.

A hivatalos adatok szerint a gyilkosságok száma drámai emelkedést mutat 2014 óta. Tavaly már 78 emberölést követtek el Ausztriában, és az áldozatok csaknem 60 százaléka nő volt.

A bécsújhelyi eset ráadásul ismét rávilágított arra a problémára, hogy a migránsok közül kevesen rendelkeznek hiteles okmányokkal. A gyanúsított ügyvédje azt állítja, hogy a férfi csak 19 éves. Márpedig 21 évnél fiatalabb felnőttként legfeljebb 15 éves szabadságvesztést kaphat. Míg ha ennél idősebb, akkor életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. Az ügyészség ezért orvos-szakértői vizsgálatot rendelt el, ennek eredménye azonban csak hetek múlva készül el.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »