A Microsoft jelentős újítással jelentkezik

A Microsoft a Windows nagyszabású újítását mutatja be júniusban. A Windows 10 megjelenésekor azt mondták, ezt tervezik az operációs rendszer utolsó, végleges változatának, de 2025. október 14-től nem érkezik új frissítés vagy biztonsági javítás sem a Home, sem a Pro verzióra.

A Microsoft közleményben tudatta, hogy a Windows 10 utódja az elmúlt évtized egyik legjelentősebb újítása lesz – olvasható a BBC-n.

A Windows 10 elődje, a Windows 7 támogatása 2020-ban szűnt meg, bár a cégek fizethettek azért, hogy továbbra is kapjanak frissítéseket a Windows 7 Professional és a Windows 7 Enterprise-ra.

A Windows 10-et 2015 júliusában adták ki. Ahelyett, hogy pár évente az operációs rendszer új verzióját jelentették volna meg, a Windows 10 szoftvert folyamatosan frissítették, amiért nem kellett felárat fizetniük a felhasználóknak.

Abban az időben a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella azt mondta, hogy ez a számítógépezés új korszakát jelentette. A cég egyik fejlesztője, Jerry Nixon a Windows utolsó verziójaként hivatkozott rá.

Hírdetés

Nadella hozzátette, hogy kifejezetten izgatott volt az olyan funkciók miatt, mint a digitális személyi asszisztens, Cortana, ami az Apple Sirijével szállt volna versenybe. De Cortana sosem lett igazán felkapott, és idén áprilisban be is szüntették mobilon, és a Windows 10, az Outlook és a Teams produktivitásának elősegítésére helyezték a hangsúlyt.

Ráadásul több probléma is felmerült a szoftverrel kapcsolatban. Egy hónappal a megjelenése után sok népszerű webkamera működése állt le, a Microsoftnak azzal kapcsolatban kellett kijavítania egy hibát, ahogy a Windows kódolja a videókat. Aztán felhasználók százai tettek panaszt, hogy fájlok tűntek el számítógépükről, leállt az e-mailjeik szinkronizálása, valamint elromlott Wifikapcsolatot és nyomtatási funkciót jelentettek. A Which? fogyasztói figyelő szerint többen nyaggatva érezték magukat a folyamatos frissítésekkel kapcsolatos értesítések miatt.

Egy évvel a megjelenése után pedig a francia adathatóság azt mondta, hogy a Windows 10 túl sok személyes adatot gyűjt be a felhasználókról.

Nadella és a cég vezető termékfelelőse, Panos Panay június 24-én virtuális esemény keretein belül mutatja be az új operációs rendszert.

Mindeközben a Microsoft komoly versenytársakkal néz szembe, nemcsak az Apple, de a Google részéről is. Bár még mindig vezet a számítógép-eladások számában a Gartner globális kutatási és tanácsadó cég szerint 79,4 millió eladással 2020-ban, de a Google alternatívája, a Chromebook is meglehetősen népszerű. Utóbbiból 2020-ban 11,7 milliót adtak el. Ezeken az eszközökön pedig a Google Chrome operációs rendszere fut.

Néhányak szerint a Microsoft új operációs rendszere inkább egy teljesen új nevet kap majd, minthogy Windows 11-ként jelenjen meg. Ami viszont még valószínűbb, hogy számos új funkció, modernebb megjelenés és egy átalakított Start menü jellemzi majd.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »