"A menedékkérők hazudnak és szándékosan saját magukon ejtenek sebeket"

A menedékkérők hazudnak és szándékosan saját magukon ejtenek sebeket, hogy bejussanak Ausztráliába – jelentette ki Peter Dutton ausztrál bevándorlási miniszter csütörtökön az országa által Nauru szigetén működtetett menekülttábor lakói ellen elkövetett visszaélésekről szóló, előző nap kiszivárogtatott jelentésekre reagálva.

Magyar Menedék - Badiny

A BBC brit közszolgálati adó szerint Peter Dutton a The Guardian Australia című helyi lap szerdán megjelent beszámolójával kapcsolatban a 2GB Radio ausztráliai rádiónak elmondta: nem tűr meg semmiféle szexuális bántalmazást, de korábban már tudomására jutottak erről szóló jelentések, amelyek szerinte hamis állítások. Ezt azzal indokolta, hogy “egyes emberek olyan messzire mentek, hogy saját magukon ejtettek sebeket, és felgyújtották magukat, hogy Ausztráliába jussanak”. Hozzátette: “bizonyára egyesek hamis dolgokat állítottak” az országba jutás érdekében.

Ausztráliát a menedékkérőkkel szembeni nagyon kemény politikája miatt rendszeresen bírálják “emberi jogi szervezetek”. Az ausztrál haditengerészet ugyanis rendszeresen visszafordítja az illegális bevándorlókat szállító hajókat. Azokat a migránsokat pedig, akiknek sikerül elérniük Ausztrália partjait, a hatóságok a Pápua Új-Guineán lévő manusi, illetve a naurui vagy az indiai-óceáni Karácsony-szigeteken működő táborokban helyezik el menedékkérelmük elbírálásának idejére. Ausztrália azonban még akkor sem engedi a területén történő letelepedést, ha a hatóságok jogosnak találják a bevándorlók menedékjog iránti kérelmét.

A naurui jelentések közzétételének napján Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kijelentette, hogy ki fogják vizsgálni ezeket az eseteket. A kormány azonban leszögezte, hogy továbbra sem hajlandó változtatni a bevándorlással kapcsolatos politikáján.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »