A megállapodás dacára több, orosz vakcinával oltakozót nem engedtek át az ukrán határon

A megállapodás dacára több, orosz vakcinával oltakozót nem engedtek át az ukrán határon

Mint ismeretes, Szijjártó Péter múlt héten jelentette be, hogy június 11-től teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a koronavírus ellen már beoltott ukrán és magyar állampolgárok Magyarország és Ukrajna között. Az egymás vakcinaigazolványait elismerő megállapodás értelmében tehát elvileg nem függhetne a határátlépés a megkapott vakcina típusától.

Ezzel szemben a Telexhez azóta több olyan jelzés is érkezett, miszerint 

az ukrán határról mégis visszafordítják az orosz vakcinával oltottakat, arra hivatkozva, hogy csak az EMA vagy a WHO által ajánlott oltóanyagokat fogadják el.

Hírdetés

A lap megkereste az ügy kapcsán a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, akik válaszukban azt írták,

a megállapodás megszületett június 9-én Magyarország és Ukrajna között, ez pedig vakcina típustól függetlenül vonatkozott minden védett emberre.

A külügyi tárca azt is hozzátette:

Miután a magyar külképviseletekre érkeztek jelzések a megállapodás gyakorlati alkalmazásának esetenkénti akadozásáról, a külképviseletek ezt jelezték az ukrán hatóságok felé, és kérték a megállapodás betartását.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »