A medve jelentette az újabb nehézségi fokozatot egy romániai sípályán

A medve jelentette az újabb nehézségi fokozatot egy romániai sípályán

Izgalmas napja volt annak a síelőnek, akit szombaton egy medve vett üldözőbe az egyik predeáli pályán. A férfit a libegőn felfelé haladó turisták figyelmeztették, hogy siessen jobban, és inkább ne is nézzen hátra, mert egy medve szalad utána. Közben természetesen megörökítették a félelmetes jelenetet – írja a Főtér.ro.

A csendőrség szóvivőjének beszámolójából kiderül, hogy nem történt személyi sérülés. Ez az illető lélekjelenlétének is köszönhető: szándékosan ledobta a hátizsákját, mert sejtette, hogy az eltereli majd az állat figyelmét.

Hírdetés

Szombaton egyébként két telefonos figyelmeztetést is kiadtak a hatóságok medve jelenléte miatt, két különböző pályára. A szóban forgó sípálya ugyanakkor elviekben le volt zárva.

Hasonló eset történt múlt héten is, de akkor csak egy ártalmatlannak tűnő medvebocs tévedt a kelebucsi pályára. Bár úgy tűnhet, hogy ez egyre sűrűbben fordul elő, a csendőrség szóvivője szerint idén kevesebb medvét kellett leterelni a pályáról, mint az előző években.

A csendőrség azt fontolgatja, hogy kezdeményezi a most felbukkanó példány „elköltöztetését”, ugyanis ez a bevált eljárás, ha egy medve túl gyakran teszi tiszteletét egy pálya körül.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »