A Maulbertsch-főoltárkép központi részlete restaurálás után visszatért Szombathelyre

A Maulbertsch-főoltárkép központi részlete restaurálás után visszatért Szombathelyre

Hosszú évek munkájával a szakemberek restaurálták a szombathelyi székesegyház eredeti, Anton Maulbertsch által készített főoltárképének egy részletét. Az alkotás a székesegyház egykori Oratóriumában, a mai Bombázási Emlékhelyen látható. Lendvai Rezső a Szombathelyi Egyházmegye honlapján megjelent írását szerkesztve közöljük.

A Visitatio a Szent Szűz Erzsébetnél tett látogatását jeleníti meg. Szily János püspök 1791-ben kért ajánlatot a kép elkészítésére, a méreteket és a témát megadva; meghatározta a színvázlat elkészítésének idejét és módját is. Az oltárkép eredeti gondolata, terve Szily János püspök nevéhez kötődik, a festmény megalkotását Maulbertsch Antal festőművészre bízta.

A művész elkészítette a 92×48,5 centiméteres, olaj vászon színvázlatot, amelyet jelenleg a pannonhalmi apátsági képtárban őriznek. A 38 négyzetméteres főoltárképet 1792-ben festette a művész; elkészülte után hengerre helyezte, majd postai úton küldte Szombathelyre. A püspökségi asztalos kapta a feladatot, hogy a képet helyezze vakrámára.

1861-ben Kugler József kőszegi rajztanár, 1941-ben Nikássy Lajos budapesti festőművész restaurálta. A bombatámadás után 192 darabra szakadt oltárképet a törmelékekből való kiválogatás után ládákban Budapestre szállították. A Szépművészeti Múzeumból 1974-ben átkerült a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Gyűjteményének Restaurátor Osztályára.

A  kép helyreállításának gondolatával 1999-től foglalkozhattak komolyabban. 2000–2001-ben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal finanszírozta a restaurátori törekvéseket a székesegyház felújítási keretének terhére. 2005-ben az Európai Unió „Kultúra 2000” pályázata segítségével folytatódhattak a munkálatok. A fejlődő technikai lehetőségek és az új restaurátori módszerek alapján lehetségesnek tűnt az oltárkép teljes helyreállítása is, amennyiben a további anyagi források rendelkezésre állnak. A jelenlegi, részlegesen restaurált állapot biztató; a további munkálatok újabb komoly kihívás elé állítják a helyreállítást végző művészeket (Juhász István főrestaurátort, Eisenmayer Tibornét, Szentgyörgyi Editet, Szutor Katalint, Takácsné Szabó Marianne-t).

A központi jelenetet (330×385 centiméter) elkészülte után a Magyar Nemzeti Galéria nemzetközi kiállításán mutatták be, ahol a főjelenet 16 négyzetméteres képe már előkészített, összeállított és konzervált formában volt látható. A teljes befejezés szimbolikus értéke mellett komoly szakmai sikernek számítana. Ehhez döntő kérdés az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium további pályázati támogatása.

Hírdetés

A restaurálás folyamán eddig megtett lépésekről bővebben ITT olvashatnak.

A képen Erzsébet háza előtt fogadja Szűz Máriát, aki megdicsőülten emeli sugárzó tekintetét a magasba, ahol a megnyíló ég felhői között angyalok serege jelenik meg, akik mintha együtt zengenék a Szent Szűzzel a Magnificatot. A lépcső alján Szent József, az épület kapujában Erzsébet mögött Zakariás alakja látható; köröskörül színes embercsoportok mint az emberi nem képviselői áhítattal szemlélik Isten anyjának alakját. Mária arca megkapóan fejezi ki a Szűzanya túláradó boldogságát. A kép alkonyati hangulata az 1941. évi restaurálásnál némileg elmosódott.

A restaurálás jelenlegi állása szerint a Magyar Nemzeti Galéria restaurátori műhelyében hat összeállított képrészlet található, külön elhelyezve. Az először elkészített főjelenet a közelmúltban végleges formában került vissza Szombathelyre. Vakrámára helyezése után a Madonna-kápolna feletti Bombázási Emlékhely (az egykori Oratórium) nyugati falára került.

Lendvai Rezső írása teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »